Itt az idő, Uram, nagy volt a nyár,
Szeptemberi reggel, fogj glóriádba,
Azt mondod: Ősz. Az első őszi fák,
Izzik a galagonya ruhája.
Még nyílnak a völgyben a kerti virágok,
Füstösek, furcsák, búsak, bíborak,
Holt idők sírján hervadt koszorúk,
Minden csak jelenés; minden az ég alatt.
Ó hány szeptembert értem eddig ésszel!
Legyek hárfád, mint hárfád a vadon,
A szeleket ereszd a földre már,
Testvéri ősz, forrón-égő rokon.
Hervad már ligetünk, s díszei hullanak,
A fáradt fákra fátylas fény esőz,
A siket estveli csend tyütyürékel,
S kibomló konttyal jő az édes ősz.
Most itt az ősz és én vagyok az ősz,
Az őszi kertben messzenézni félek,
Öreg költők, ti őszök fiai,
Elhull a virág, eliramlik az élet.
Sírj, őszi koncert, zengő zeneverseny.
Maradj Homér, fénydús egeddel.
Kisértetes nálunk az Ősz,
Segíts nekem, szeptember, ne eressz el.
©Ariela Wertheimer izraeli festőművész alkotása