Időszipóka
Már nem vagy székmeleg.
Eloldódott tőled a simogatás.
Leereszkedik ránk az ég.
Hideg karfáid közé szorítva
az én véridőmet szívod.
Alkonyhüllő
Az ágy alatt csatorna szeme
kicsíráztatja a sokkarú lámpát
a padló réseiből
a megérintett erőket
hüllő-alakba rendezi
mozgó időtalajra épült vicsorgó alkonyattá.
Tiszavirág
Sok ilyen fehér virágállat a lelkünkben.
Vízminták rügyeznek, emelkednek fel barna tükörből,
mintha a múlandóság csak isteni játék volna
ebben a folyóban, ahol senki senkinek nem idegen,
és mindenki szárnyalhat a part és a tajték fölé,
a szépség sűrű fésűerdejében
a gyönyör és halál szédült kerekei között –
– oh karók, kifeszített lepedők!
Tűzmadár
Neki a levegő a kése,
kabátja vérzik a szélfúvásban,
fátyolarcú bútorok lebegnek
a megperzselt égbolt alján:
csillaggá izzik érte a csönd.
Vasárnap
Elmentek a hajók.
Megeszik a galambot.
Ladik Katalin: Fűketrec – Mikes International Hága, Hollandia (2003)
Ladik Katalin a Magyar Írószövetségnek, a Szépírók Társaságának, a Magyar Alkotók Országos Egyesületének, és a Magyar PEN Club tagja. Az Ex Symposion folyóirat teljes terjedelmében neki szentelte 2010/72. tematikus lapszámát.
Munkásságát Kassák Lajos-díjjal (1991), hollandiai Mikes Kelemen Kör-díjjal (2000), és József Attila-díjjal (2001), a Szerb Köztársaság Nemzeti Kulturális Díjával (2009) ismerték el. 2012-ben Magyarország Babérkoszorúja-díjjal tüntették ki.
©Ariela Wertheimer izraeli festőművész alkotása