Ott úszhatnék
A folyót figyelem, ahogy a bajt,
a kemény létet elválasztja tőlem.
A túlsó partot nézem, fényeit:
velem szalad, ahogy itt szaladok.
Így kéne, hogy az életemen át,
középen folyjon végig egy folyó.
De hosszában, hogy mindig ott legyen
a túlsó part, ahova nem megyek.
Mert félelem nélkül mit ér az élet?
Ha minden bajt tudunk előre, olcsó.
A túlsó partnál tiszta, mély a víz,
ott úszhatnék erősen, sportosan.
De onnan ide vajon visszanéznék?
Látnám-e szorongó kis énemet?
Vagy elnéznék saját fejem fölött,
nem is látnám, hogy bámulom magam?
Fűszer
Fogom a fejem, mivé leszek megint,
megszáradok, és eltesznek olajba,
nincs békesség, a karmester beint,
beindul a zsivajgás, az a fajta,
ami, bevallom, engem stimulál,
a zajban ki merem nyitni a számat,
kéretlen kiabálok, hátha betalál
egy értő fülbe, hátha van bocsánat.
A savanyúságpolcot rendezem,
mert némelyiknek nem ez a helye,
lejárt szavatosság és légytetem,
az ujjam fél, hogy szálka megy bele.
A fűszerek közt fogok állni majd:
jó zamatos, de tápértéke semmi.
Szárazon hallgatom majd a zsivajt,
melyben nagyon részt tudtam volna venni.
Mostantól minden más lesz
Már mindig, mindig egyedül leszek,
mert nem tudom, hogy használat után
hová kell tenni az embereket.
Sután, a markomban szorítom őket,
mint papírszalvétát, gombóc alakban.
Eldobom, állok bizonytalanul,
mert úgyse mondják soha a szemembe,
hogy túl sok voltam, tukmáltam magam –
holott csak társakat kellett csinálnom.
„Együtt” – ez volt a központi szavam.
Féltem kíséret nélkül hadonászni,
nehogy túlságosan kirajzolódjon
a sziluettem, nyíltan, laposan,
mint céllövöldék papírfigurája.
Mindenkit próbáltam lefegyverezni,
itt vannak mégis. Körben, háttal állnak.
©Ursprung Zsuzsanna festőművész alkotása
„NÁDASDY ÁDÁM versei az emberélet útjának felén túlról szólnak. Az utazás folyamatos: billegünk a csónakban, kanyarodunk a teherautóval, viháncolunk a kertben, vagy éppen hátsó lépcsőkön szökünk fel szobákba. A kötet versei költő-elődöket idéznek meg vagy feltörő emlékeket próbálnak megszelídíteni. Az összegzés, a számvetés mindig lehetetlen, hiszen útközben vagyunk.”
(Nádasdy Ádám: Billeg a csónak, 2024, Magvető Kiadó / Fülszöveg)
A versek közlése a Szerző engedélyével történt.