*
a hóesésből kicsípek egy marékkal
a ház külső fala akár egy szégyenfal
mered fölém festékszóróval rajta a neved
fölnézek arcod helyett látom szétolvadni
nevetésed a tenyerem éget rég
éreztem ilyen jóleső melegséget
rég nem láttam errefelé senkit
aki itt lakik és estére a falat lemeszelik
nem nem a hóesés de a festékmorzsák
közt egy halvány repedés a ház
falaiba szívja a leghidegebb estét.
*
én már nem sütkérezem
gyönyörű fényáttűnésekben
a rózsalugast átszúró sugarakat
nem érzem a lépcsőfordulóban
hiába súrolnak karom fehér
marad fehérebb mint a kő
mind egy-egy lecsiszolt esztendő
a verandára sem ülök ki
nem koppan madárcsőr az üvegtetőn
és a gazdagon termő szőlő sem hoz
többet gyümölcsöt nem nyitom
meg a gyerekkori öntözőcsapot
de a kicsöppenő vízre a fény akkor is
szivárványt rajzol nem tudom
látod-e az ég másik oldaláról
melyik rigó csíp folyton az alma húsába
hogy belebarnul fehér gyászruhája
és eléred-e végre azt a cseresznyét
aminek a tetejét fölülről szintén bemetszették
©Varga Ágota fotográfiája: A madár