Egyszer egy királyfi elindult magában,
jó kövér királyfi
egészen magában,
sokáig mendegélt, baktatott naphosszat,
gondolta, véget ér
úgyis az út.
Messze volt a kastély, királylány élt benne,
tudta a királyfi:
jó sovány királylány
hatalmas kastélyban – ha egyszer odaér
megkéri a kezét
azonnal ő.
Várta a királylány mutatós kérőjét,
remélte, sovány lesz,
gyönyörű királyfi,
eljön és megkéri majd az ő két kezét
– legalább egyiket,
bizakodott.
Átment a királyfi hetedhét országon,
jó kövér királyfi
egész a kastélyig,
azonnal csengetett, amikor odaért,
ó kedves királylány,
add a kezed!
Jó napot, királyfi, tán előbb köszönnél,
mondta a királylány,
és nagyot mosolygott:
szép volt a királyfi, sovány is, úgy látta,
kedvére való volt
nagyon neki.
Köszönt a királyfi most elég hangosat,
megvolt az esküvő,
fotózás, ilyesmi,
– a hosszú út alatt lefogyott ugyanis
a kövér királyfi legalább tíz kilót,
még az is lehet, hogy
tizenötöt.
Kiss Ottó író hivatalos oldala: https://www.facebook.com/KissOtto.Official