Rovancs
A jós csak teszi a szépet,
kártyámba hiába les,
arcomon virít az élet,
nem szép, de karakteres.
Mennyi út, hányféle jellem,
számtalan ördöglakat,
s mindegyik, mi fejthetetlen:
kapszula nyelvem alatt.
A minden, az kerül sokba,
a semmi csak jár vele,
mi minden lehettem volna
és nem lettem semmi se.
*
A hópehely
Dajkám a szél volt. Jéghideg sóhajtás
ahonnan jövök- hát én sem vagyok más.
Mellettem millió hópehely táncol,
mi marad vajon a kristály világból,
s mi lesz, ha együtt, együtt megindulunk?
Tudom, hívatlanként soká nem maradunk.
Ott lent a világ, ott lent az emberek,
talán meghalok, ha egyedül megyek,
s ha menni kell, hát megyek- mit bánom én,
csak múljak egy gyermek apró tenyerén.
*Első közlés
© Márkus László
Nagyon szépen köszönöm, örülök neki!
Igen nagyszerűnek találom verseidet (hármat olvastam) és gratulálok.