Igazad van, Istenem, elmértem mindent.
A minden is elmért engem,
és ha vétettem is a teremtés ellen,
a hét napon túl csak te vagy,
a bűn visszahullik fejemre.
Igazad van, Istenem, nem figyeltem az óvásaidra,
de az óvások sem figyeltek rám,
közkeletű intelemnek voltak,
melyekből nekem is jutott.
Igazad van, Istenem, becsvágyó voltam,
de azzal dolgoztam, amim van,
és miben higgyek, ha az se hű társam,
amit tőled kaptam bérbe.
Igazad van, Istenem, megkísértettelek,
harsogtam, hogy
áldott, aki jön az Úr nevében,
magamra utaltam – szóval,
védtem az énem – cselekedettel,
hogy végül mérhetőn mulasztottam,
rendezetlen csalódás.
Igazad van, Istenem, nevedet
hiába vettem akkor a számra.
Magamba szállok,
de nem lehetek szerény,
fel akarok nőni a feladathoz,
hogy megérezzem,
jutott-e már időd,
tévedéseim tényszerűn is
megbocsásd.
(A vers első közlésként a Vigilia 2024. januári számában jelent meg.)
©ifj. Géczi Lajos alkotása