Fetykó Judit: Variációk sárkányra

Ahol nem volt, ott biztos, hogy ott volt. Senki nem hívta, senki nem emlegette, de mindig ott volt, ahol azt hitték, hogy nincs ott. És aztán…

 

Sárkány I.

 

Kihirdették a birodalomban, hogy a sárkány a királylányt akarja. Mit akarja? Követeli! Tehát a sárkány, ezen túl Sárkány Királylányt követelte. Nem érte be mással, csak az az egy szerencsétlen Királylány kellett neki. Hiába ajánlgattak fel mindenféle más királylányokat, neki csak a Királylány volt a megfelelő.

Megkapta. Pontosabban megkapták egymást.

Királylány a legmodernebb elektronikai felszereléssel indult el Sárkányhoz, ő volt a legjobb a fellelhető szerves-robotjavítók között, szívügyének tekintette, hogy kijavítsa a gép hibáit. Fantáziáját erősen izgatta, hogy meg lehet-e javítani a szerkezetet. Eddig senkinek sem sikerült.

Sárkány várt. Érzékelői jelezték, hogy Királylány elindult. Sárkány áramköreiben maradt valami várakozásra, vágyakozásra hasonlító információ a régi, igazi sárkány után, amivé eredetileg alkották. Szeretett volna ismét mindent úgy teljesíteni, mint a hiba előtt. Tovább akarta folytatni a feladatot, ami programjában meg volt írva.

Királylány megszállottként dolgozott Sárkány áramköreinek mérésével, javításával. Lassan a gép önmérséklő programja is megbízhatóan működött. Királylány aludhatott pár órát. Sárkány ilyenkor is figyelte, nem tudta miért alszik, s miért nem dolgozik. De már nem fújt tüzet, mert a helyreállított program mérsékelte az indulatait.

Aztán elkészült, ismét megbízhatóan működött benne minden. Királylány megismételte a biztonsági méréseket. Elégedett volt az eredménnyel.

Sárkány váratlanul felismerte, hogy nem tudja megjavítani önmagát, s ez elégedetlenséget és hiányérzetet keltett benne. Aztán azon is elgondolkodott, hogy valószínűleg csak kevés érzelem szerepel a programjában. Mindezeket jelezte Királylánynak.

Királylány hümmögött. Nem mondott se jót, se rosszat. Sárkány tovább ismételte az előző kérdéseket, miközben egyensúlyát biztosító hatalmas farkával néha nagyot ütött a földre. Aztán azt is megkérdezte, hogy ő a világ hím, vagy nő egyedeihez tartozik-e.

Királylány eleinte nem akart változtatni a szerkezeten, de aztán felvillant benne egy ötlet Sárkány utolsó kérdése után, s ez az ötlet hangos nevetésre ingerelte. Sokáig gondolkodott, majd leállította Sárkány valamennyi életjel-programját, kikapcsolta a „tudatát” és dolgozni kezdett rajta.

Elkészült az új változat. Alakilag sokat veszített eredetiségéből. Már nem volt pikkelyes a bevonata, bőre egészen sima lett. Csak egy bizonyos része volt az átlagosnál méretesebbre hagyva. Hibátlan. Minden hibátlan.

Sárkány életre kelt. Kissé hiányolta alakjának, tömegének ilyen nagymértékű változását, de minden mással meg volt elégedve.

Királylány összeszedte a szerszámait, indulni készült. Sárkány szomorúan nézett körül. Királylány akkor egy tükröt tartott Sárkány elé. Az meglepődve nézte új önmagát.

Királylány beült a terepjáróba. Sárkány tanácstalanul várt.

— Meddig ácsorogsz még ott? — kérdezte Királylány.

— Sárkány vagyok! Elfelejtetted? Hogy mehetnék?

— Te Királyfi vagy. Legyőzted a sárkányt — nevetett Királylány. — Akarsz vezetni? Benne van az is programodban.

Királyfi lassan kormányozta le a terepjárót a hegyről. Mire a városba értek, ünneplő tömeg várta őket az utcákon.

 

Sárkány II.

 

Kihirdették a birodalomban, de hiába…

Ez a Királylány nem volt hajlandó elindulni. Az egész királyi udvar, az egész város kérte, könyörgött neki, hogy induljon már el végre, mi előtt baj lesz, de a lány csökönyös volt. Öreg Király türelmetlenkedett, aztán félni kezdett.

Estére a sárkány olyan erővel fújt, hogy a város utcáin forró szélként szállt a torkából kiáramló levegő. Éjjel a szörny torkából kiömlő szikrák vöröses fénybe vonták a tájat. A nép fél. Várták a reggelt.

— Ennek véget kell vetni! — jelentette ki Öreg Király. — Még ma elindulsz. Nincs ellenvetés. Meg kell tenni. Ha odaérsz, meg fogod érteni…

Késő délután a palotaőrök kivezették Királylányt a városból. Hatalmasat csapódva zárult be mögötte a kapu. A lány ácsorgott egy ideig, kiabált az apjának, hogy engedjék vissza, de senki nem felelt neki. Mikor a kapuőr elunta hallgatni, rászólt, hogy hagyja már abba az ácsorgást és a könyörgést. Aztán még azt is hozzátette, hogy nem érdemli meg a királylányságot, hisz eddig minden jót megkapott, most meg a szükségben így viselkedik, mikor neki kellene tenni valamit a városáért.

Királylány sírva indult el a hegyek közé, ahol a sárkány tombolva fújta a tüzet, hogy csak úgy rezgett a talpa alatta föld, amint lépkedett.

Eltelt egy hét.

— Ideje indulnom — mondta Királyfi, és ajka leheletnyi csókkal érintette Királylány homlokát. — Jól jegyezd meg! Háromóránként kapcsold be a gépeket!

Királyfi és Öreg Király megállapodtak. A nép lelkiismerete kicsit megnyugodott, mikor összegyűlt az arany, amit a sárkányt legyőző ifjúnak fognak adni, ha az visszatér a király lányával.

A föld továbbra is dübörgött, éjszakánként szikraeső világított. Az ifjú nem jött. Már reménytelennek látszott az egész. Voltak, akik abban reménykedtek, ha odavész Királyfi is, visszakapják a pénzüket, hisz az utolsó aranyaikat adták oda, hogy a város és Királylány megszabaduljon.

Hetek múlva jött vissza Királyfi, ölében cipelte az ájult lányt. Ruhájuk csupa korom volt. Amerre mentek, a város utcáit fekete leplek borították, mindenki Királylányt és az ifjút gyászolta. Mikor az emberek meglátták őket, örömujjongások közt mentek velük a palotáig.

Királyfi átvette az aranyakat. Öreg Király beírta a kódexbe a történteket, az ifjú aláírta az elismervényt a pénz átvételéről. A nép éljenzett, már el is feledték, hogy az utolsó fillérüket adták oda, hogy legyen jutalom a város megmentőjének.

— Sietnem kell — mondta Királyfi. — Tengeren Túli Birodalomban is várnak — ismét megcsókolta Királylány homlokát. — Aztán, tudod, míg az apáitok csak húsz százalékot fizetnek, addig sokat kell dolgoznom, míg vehetek egy saját birodalmat.

Királylány meg akarta kérdezni az ifjút, hogy választott-e már feleségnek valót a királylányok közül, de aztán nem kérdett semmit.

— Többet is adhatnának! — morfondírozott magában Királyfi. — Mire összejön a birodalom ára, addig ez a lány is megöregszik. No, sebaj! Mindig lesznek királylányok, nem is beszélve az elszegényedett öreg királyokról.