(Petri Györgynek – koccintásként a túlvilágra)
Ott rothadt az a bűzlő
szocializmus
(persze, ma már tudjuk,
mindenki ellenálló volt),
a kollektív amnézia beivódott
a tapsos, felvonulós ünnepekbe,
a törkölybe áztatott tudat
paramétereit tekintve
megszereztük
az egy spiclire jutó
alkoholisták
világelsőségét
– máig kitart ez a siker,
tán mindkét esetben –,
a Lenin-szobor kezébe
egykor zsíros kenyér került,
ma már Lenin-szobor sincs,
néha zsíros kenyér sem,
a filozófiai magasságok
kocsmapultig érnek,
ismét divatba jött
a vastaps,
a vasököl,
vaskerítés,
vasrács,
ismét megfigyeltek
(és figyelmetlenek vagyunk),
ismét kisemmizettek,
ismét elnyomottak
– „csak a sör legyen hideg”,
ütős a törköly;
az íróasztalfiókban
gyűlnek a versek,
gyűlik a hallgatás,
gyűlik a szorongás
– az elhallgatott múlt
és jelen tükrében
meg nem történt lesz a jövő –,
ismét átível nemzedékeken az
amnézia.
*Első közlés
Nagyon jó vers!
Kitűnő vers!