Amerre jársz nem virágszirmokat hintek lábad elé, nem is csillogó papírba rejtett szaloncukrokat a fáról, vastag fonálból vagy gyapjúból szőtt kádkilépőket, kopott falikárpitból maradt képet, mindent mit találok, amerre jársz rakosgatom lábad alá az elvásott gyapjú szőnyeg darabkáit, a kinőtt régi gyerektakarókat, a magam kötötte vastag sálat, némán teszem lábadTovább…
Látomás Meddig jut ez a realitás, ahol öblösödik ott gyűlnek a látomások képei, fájdalomnedveivel a valóság perceibe vájt barlang falán beszivárog, otthonossá lakta az ajtónyitogatás a sok nappal, néha éjszakák, a látomás képe alatt egy lágyság, mindig ugyanúgy hálózza körbe, akár főzés közben, aztán letörli a port a barlang faláról,Tovább…
A vonat füstje csíkot húz a völgyre, szemembe száll, mar egy könnycsepp. Tekinteted a zsebemben hordom, örök emlék ez, egy összegyűrt fénykép. Már kezdenek elfogyni a lámpák, a vonat csak rohan tovább, egyre messzebb visz tőled, megöl a távolság. Nem tudtam, hogy találkozunk még, az állomáson egymással szemben, tágra nyíltTovább…
jeges vihar tomboló szél mondja az időjós ez várható ma anyák napjára talán mert a gyermeki szeretet az anyaszív viharkabátja lehet van rajta néhány folt évek alatt semmit se vékonyodott zsebeibe még mindig belefér az égbolt. * először mindig a kertben a fát három rés definiálja a lombját reggelente szakadTovább…
(Petri Györgynek – koccintásként a túlvilágra) Ott rothadt az a bűzlő szocializmus (persze, ma már tudjuk, mindenki ellenálló volt), a kollektív amnézia beivódott a tapsos, felvonulós ünnepekbe, a törkölybe áztatott tudat paramétereit tekintve megszereztük az egy spiclire jutó alkoholisták világelsőségét – máig kitart ez a siker, tán mindkét esetben –,Tovább…
Olyan közel A szemközti ház hetedik emeletén, olyan közel hozzám, hogy néha azt hiszem, kinyújtott kezemmel megérinthetem, szintén reggel van, ablakok nyílnak, lámpákat fel-majd lekapcsolnak, tükröződik a felkelő Nap fénye az ablaküvegeken. Egy ember felhúzza a redőnyit, nyújtózkodik, majd ráérős mozdulattal öltözködni kezd. Eltűnődöm a látványon: szinte tükörképemet látom, ablakkalitkákbaTovább…
A tegnapok ladikja úgy úszott el, hogy nem bántam csak álltam a parton egy nagy fűzfa alatt üres kezekkel. Mert mindent benne hagytam nem tartottam magamban semmit sem. S a pillanat az időt úgy térbe hajlította, hogy hirtelen átlapozott és csenddé lett emléke. Számolatlan lépcsők hoztak ropogó térdeken, vagyTovább…