Tornaóránk lesz, az öltözőben két üres fogas is van, kiválasztom az egyiket, felakasztom rá a tornazsákot, előveszem a zsákból a tornacipőm és a melegítőm. Ez Anya régi melegítője, pont olyan, mint amit a válogatott hordott az olimpián, akkor adta nekem, amikor bevettek az iskolai futóváltóba. Még pont jó rám, csak december óta kifordítva hordom, hogy ne látsszon rajta a régi hímzett címer. Épp áthúzom a fejemen a ruhámat, ott állok bugyiban és harisnyában, amikor odajön mellém Krisztina és rám szól, azt mondja, az a hely túl közel van az övéhez, mert pont mellette van, menjek onnan, és vigyem a cuccom is. A padban mellette kell üljek, az ellen nem tehet semmit, de itt mindenki szabadon választ helyet, úgyhogy tűnjek mellőle.
Nézem az arcát, sápadt a haragtól, a bokám még mindig fáj ott, ahol első nap belerúgott. Felemelem a padról a melegítőnadrágom, azt mondom, akkor én is szabadon választok, hagyjon békén, ott öltözök, ahol akarok. Krisztina erre azt mondja, hogy igen, épp csak őmellette nem. Kirántja a kezemből a nadrágot, a földre dobja, a zsákomat is lekapja a fogasról, azt is a földre dobja, azt sziszegi, tűnjek onnan, mert ha nem, akkor énvelem is azt fogja csinálni, amit a cuccommal. Azt mondom, álmában. Lehajolok, felemelem a földről a nadrágot és a zsákot, visszamegyek a fogashoz, a helyére akasztom. Krisztina megint le akarja venni, de mielőtt elérné, meglököm. Megtántorodik, de nem esik el, tudom, hogy nekem fog jönni, már ott is van mellettem, megfogja a copfom, húzza a hajam. Én is belemarkolok az ő hajába, húzom, ahogy csak tudom, belém rúg, én is belérúgok, nagyokat ránt a hajamon, én is az övén, de az ő haja nincs befonva, neki jobban kell fájjon a húzás, érzem, hogy pattannak el a tenyeremben a hajszálai. Azt kiáltom, hogy ha nem hagy békén, mind kitépem a haját. Még erősebben húzom, ő is rángatja a copfom, ég az egész fejbőröm.
Olgi szalad be, azt kiáltja, jön Szálki, ránk néz, odajön, azt mondja, ne csináljuk ezt, hagyjuk abba, mert ha Szálki elkap, akkor az egész osztályt meg fogja büntetni, mind tenyerest kapunk. Krisztina tovább húzza a hajam, én is tovább húzom az övét, Olgi azt mondja, hagyjuk már abba, nem hallottuk? Ő nem akar egész órán a salakpályán futni. Meglök, odanézek, látom, hogy remeg a karján a háj, nagyon nagyot lök rajtunk, majdnem elesünk, elengedjük egymást, Krisztina Olgira néz, azt mondja neki, kövér koca, nem is tudsz futni. Olgi erre csak elfordul, von egyet a vállán.
Gyorsan felveszem a trikóm, aztán lehúzom a harisnyám, a melegítőalsó következik, fél lábon állok, éppen dugnám bele a lábam a nadrágba, amikor Krisztina kikapja a kezemből. A nadrág félig kifordul, látszik rajta a régi címer. Krisztina azt kérdezi, mi ez, közben hátratáncol, a nadrágot lóbálja. Azt kiáltom, hogy semmi köze hozzá, utánaugrok, a nadrág után kapok, Krisztina hátra és oldalra lép, átdobja a fejem fölött. Felugrok, de épp csak az ujjam hegyével érem el, nem tudom elkapni, a nadrág a boltíves plafonról lelógó lámpa láncának ütközik, félig rátekeredik, elkezd lefele csúszni, aztán ottmarad fennakadva a bádog lámpaernyőn. A ráhímzett régi címer ott lóg pont a lámpa alatt, a hegyekkel, a búzakalászokkal és az olajfúró tornyokkal. Magasan van, felugrok, de nem érem el. Még egyszer megpróbálom, ahogy ugrás közben felnyújtom a lámpa felé a kezem, tudom, hogy nem kéne, úgyse fog menni. Meg kell kérjem a többieket, hogy segítsenek, tartsanak tolvajlétrát.
Éles sípszó hallatszik, mindenki csattanva vigyázzba áll, én épp visszaérkeztem a földre az ugrás után, ott állok bugyiban, felnyújtott karral, a lámpa alatt. Szálki, a tornatanárnő áll az öltöző ajtajában, ő vezette az udvaron a himnuszéneklés utáni közös reggeli tornát. Közelről még magasabbnak és szigorúbbnak látszik, a haja hegyes kontyba tornyozva a feje tetején. Melegítő van rajta, engem néz, kiköpi az ezüstsípot a szájából. Belép az öltözőbe, a bal kezében hosszú nádpálca, suhint vele egyet a levegőbe, úgy kérdezi, hogy mi ez az őrültekháza.
Vigyázzba állok a lámpa alatt, mondani akarom a nevem, és azt, hogy jelentem, véletlenül feldobtam a tréningnadrágom a lámpára, de nem tudok megszólalni. Szálki végignéz rajtam, a szeme körül elmélyülnek a ráncok, a két szeme között az orra is ráncos. Azt kérdezi, én vagyok-e az új lány. Még mindig nem tudok megszólalni, csak bólintani tudok, bizsereg a combom a szégyentől, szeretném eltakarni magam, tudom, hogy a régi szívecskés bugyi van rajtam, amelyiknek foszladozik oldalt a szegélye, érzem, hogy mindenki engem néz, a bugyimból oldalt lelógó cérnákat.
Szálki lassan felemeli a nádpálcát, a lámpa felé nyújtja, eléri vele a nadrágom, éppen a címernél akasztja bele a hegyét, lehúzza a lámpáról, elém tartja. Azt kérdezi, ki dobta fel a lámpára. Azt mondom, hogy jelentem, én voltam. Egy darazsat kergettem vele, de kicsúszott a kezemből és felakadt.
Szálki a címert nézi, azt kérdezi, darazsat, az évnek ebben a szakában? Átforrósodik az arcom, nem tudok megszólalni.
Szálki lendít egyet a pálcán, már ott a kezében a melegítőnadrág, megfogja a címert, elkezdi letépni a nadrágról. Erősen fel van varrva, azt gondolom, hogy nem fogja tudni leszakítani, de a körmei hegyesek, elkezdik felfeszíteni a varrást, Szálki közben azt mondja, hogy szégyelljem magam, hogy ide merem hozni ezt a mocskot, hát ezért haltak meg annyian, hogy még most is ezt kelljen nézni? Nekem kell tudni a legjobban, hogy akik a sortüzekben meghaltak, azoknak a testét a mai napig nem találják, mert azok a mocskok elkaparták valahova őket. Tudnom kell, mert a képmutató álszent nagyapámnak is köze volt hozzá, bezzeg az ő holtteste, az megvolt, azt bezzeg el lehetett temetni. Szinte vicsorog, a címert rángatja, egymás után pattannak el a cérnaszálak, végül leszakad az egész, és Szálki felém lendíti a nadrágot. Elkapom. Azt mondja, öltözzek fel.
A többiekre néz, megkérdezi, hogy ki dobta oda fel azt a nadrágot. Lépjen elő. Senki se mozdul, Szálki akkor azt mondja, így is jó, akkor majd a pálca megmondja. Mindenki tartsa ki a jobb tenyerét.
A lányok lassan felemelik a tenyerüket, de Krisztina előrelép, vigyázzba áll Szálki előtt, azt mondja, tanárnőnek jelenti, hogy ő volt az, egyedül ő érdemel büntetést.
Szálki azt mondja, szégyellje magát, a nádpálcával Krisztina csuklójára koppant, Krisztina kitartja a tenyerét, Szálki egymás után háromszor ráhúz a pálcával, piros csíkok maradnak az ütések helyén. Krisztina beharapja a száját, nem sír, de nedves a szeme.
Szálki felém fordul, tudom, hogy én következem, kitartom a tenyerem. A pálca suhogva a tenyeremre csapódik, a kezemet nézem, meglátom a gyűrűsujjam begyén a hajtű szúrásnak nyomát, átsuhan rajta a pálca árnyéka. A tenyeremre csapódik, semmit se érzek, csak azt, hogy az ütés ereje lefele nyomja a tenyerem. Szálki megint felemeli a pálcát, megint rávág, aztán harmadszor is és negyedszer is, az ütés vörös csíkjai keresztezik egymást a bőrömön, nézem, olyan, mintha egy nagy madár lábának a nyoma lenne, mintha féllábon állt volna a tenyeremben egy nagy, tüzes lábú fekete madár, és ahogy Szálki megint felemeli a tenyeremről a pálcát, elképzelem, hogy a levegőbe dobom a madarat, suhog a szárnya, egész közel van az arcomhoz, ahogy felrepül, tesz egy kört a lámpa körül, aztán kirepül a boltív oldalán nyíló kicsi ablakon.
Lenézek a tenyeremre, tudom, hogy a pálca nyomai kicsi hurkákká dagadnak majd, ki fognak állni a bőrömből. Az majd fájni fog, azt már érezni fogom.
Szálki nem üt meg többször. A hóna alá csapja a pálcát, aztán a kezembe adja a szakadt címert. Azt mondja, most pedig szépen kimegyünk, és lehúzzuk a vécén. Látni akarja, ahogy megteszem.
A vécében pisiszag van. Bedobom a címert, meghúzom a fogantyút, a víz zubogva leviszi, csak egy pár szál cérna marad ott. Mondani akarom neki, hogy én nem vagyok kommunista, és Anya se volt az, és Apa se, nem azért őriztem a címert, csak értse meg, hogy nem sok emlékem maradt Anyától, és ez az övé volt, de tudom, hogy úgyse értené. Közben megtelik a tartály, megint meghúzom, a víz leviszi az utolsó aranysárga cérnaszálat is. Azt mondja, jól van. A verést megérdemeltem, de nagyapám miatt nem engem kellett volna szidni, mert senki se tehet a felmenőiről.
Dragomán György írói oldala: https://www.facebook.com/dragomangy