– Gyere nézd! – hívta a férfi a feleségét. – Mi lehet ez?
Az asszony leguggolt és szemügyre vette az apró leveleket.
– Haszonnövénynek látszik. Mintha tök lenne, de hogy került ide? Nézd! Ott is van!
S ahogy a nő felemelte az elsárgult növénymaradványokat, újabb életért küzdő jövevényekre bukkant.
A kertet nagyon elhanyagoltan vették. A kis lerobbant ház mögött derékig, nyakig ért a gyom, az elharapódzott vadrózsa. Építkeztek. A területet kitakarították, de a föld olyan fertőzött volt, hogy hasztalan küzdelemnek látszott rendbe tenni. Kertészek azt javasolták gyomirtóval kezeljék le legalább kétszer, ősszel, majd tavasszal újra. Az ősz eleji fújás után a vadnövények mind elsárgultak, ahogy a méreg a leveleiken keresztül a gyökerükig szívódott. Ezután az egész területet átgereblyézte a férfi, majd felrotálta. Télen pihent a kert, tavasszal, s a rákövetkező ősszel pedig újra ugyanez a folyamat játszódott le. Meg kellett ismételni a permetezést, mert a kert még mindig elképesztő mennyiségben ontotta magából a gazt.
Karácsonykor költöztek. Épp a tavaszi permetezés eredményét takarította a férfi, amikor rálelt az apró, üde növénykezdeményekre. A nőt annyira meghatotta a növények élni akarása, amivel túlélték a fagyot, a havat, a permetezést, hogy úgy érezte meg kell mentenie őket.
– Nem tudom mik ezek, de ne bántsd őket kérlek!
– De itt nincs helyük! – mondta a férfi.
– Jó akkor átültetem az előkertbe – felelte a nő.
Miközben finoman kiemelte, és pár méterrel arrébb a földbe tette az „alig két levél” zöldeket, egyre azon gondolkodott mik lehetnek.
A sok feladat miatt azonban idővel megfeledkezett a növénykékről, s azok elindultak világhódító útjukra. Futottak boldogan, amerre eszük szolgálta, s egyre-másra hozták nagy, függőleges száron ülő lapos leveleiket. Töknek látszottak, de mások voltak, mint amivel eddig találkoztak. A házaspár nagyon szerette a látványt. A nagy sárga tölcséres virágok folyamatosan ott díszelegtek a levelek között, élettel töltve meg a kertet, és nem élt meg alattuk a gyom. Ráadásul a származásukat illetőleg is volt egy kedves sejtésük.
A férfi gyerekkori barátja nagy kerttel rendelkezett, és valamikor ősszel gyönyörű sütőtököket hozott ajándékba. Az asszony keresett egy remek receptet, saját ízlése szerint átformálta, és finom tökös-mákost sütött az egyikből. A sikeren felbuzdulva, és mert az építkezés miatt elég rosszul álltak anyagilag, elhatározta, hogy a barátait ezen a karácsonyon, a saját süteményével ajándékozza meg. Elővette a pincében üldögélő gyönyörű napsárga sonkatököket, és muffingyártásba kezdett. Csak egyet hagyott meg az ünnepekre. Az illatos, könnyed sütikbe benne volt minden szeretete, és a hálája is a barát iránt, akitől a tököket kapták. Mindenkinek örömet szerzett velük. Az az egy tök pedig valahogy ottfelejtődött a pincepadlón. Mikor az asszony február elején rátalált, már össze volt esve, és rohadásnak indult. Rettentően sajnálta, de aztán gondolt egyet, összetörte és kitette a madaraknak a hátsó kertbe. Így mégsem ment potyára.
Nem sokkal ezután leesett a hó, majd erős fagy jött. A töknek nyoma sem maradt. A magok egy része azonban, valahogy bekerült a föld alá, túlélte a madarakat, a fagyot, a gyomirtózást, és életet követelt magának, nagy örömet szerezve ezzel az asszonynak.
Már nyár végére járt az idő, amikor egyszer megint hívta a férj a feleségét.
– Gyere! Ezt látnod kell! Nézz be a levelek alá!
A hosszú száron ülő hatalmas levelek, amelyek akkor már méltóságteljes zöld tengerként borították az előkertet, kicsi tökformákat bújtattak maguk alatt. A szúrós erős, bordás szárakon méregzöld, csíkos termések növekedtek. Némelyük nagyobb volt harminc centinél is.
– Hát ez mi a csuda lehet? Az biztos, hogy nem főzőtök, ez már a leveléből is kiderült. Nem is dísztök, mert annak egészen más kinézete van.
A nő felhívta az édesanyját, – aki épp akkor is gyönyörű zsenge fehér tökökkel büszkélkedhetett a kertjében, – hogy megkérdezze van-e elképzelése mi lehet ez a növény. Elmesélte a barát túlélő sütőtökjének a történetét, s azt is, ezek nagyon másként néznek ki.
– Valószínűleg takarmánytök lett belőle. Visszaütött az anyanövényre…. vagy valami ilyesmi folyamat ez – nem értek hozzá kislányom!
A nő csak nézte a kis zöld vaddisznókhoz hasonlatos tököket, és azon gondolkodott, hogy ha megérnek, odaadja valami gazdának, had lakjon jól belőle egy-két állat. Így legalább folytatódik az ajándékozás körforgása. Egy idő elteltével azonban a méregzöld csíkos termések szépen besárgultak, és hatalmasra növekedtek. Mégis sütőtök lett belőlük, elképesztő mennyiségben. A házaspár álmélkodva állt a nagy rakás tökcsodájuk felett.
– Mennyi muffin lesz ebből?? – kérdezte a férfi nevetve.
– Ebből? Egy hadseregnyi! De azt hiszem, az idén nem muffint, hanem tököt adunk ajándékba. Majd mellé teszem a receptet – nevetett a nő is – különben három hétig süthetném egyfolytában.
Azon a télen, karácsony előtt bájos masnival átkötött, sütni való tökök indultak útnak örömet szerezni, s visszataláltak ahhoz a baráthoz is, akitől egykoron elindultak. A következő évben a legszebb tök magjai már tudatosan kerültek a földbe, s a barátok év végén már várták a gyönyörű napsárga ajándékokat. Volt, aki sütit sütött belőle, és karácsonykor ezzel ajándékozta meg a házaspárt.
Az örömszerzés élménye drogként hatott arra is, aki adta, és arra is, aki kapta. Az alig két levelű zöldek megmentése, a szeretet tök-egyszerű körforgását eredményezte. Máig is tart.