Senki nem számított
arra, hogy kora este
felkel az ágyából,
elhagyja a szobáját,
bemászik a fürdőkádba,
és magára engedi a forró vizet.
Az ápolók a folyosó túloldalán az embertelen üvöltésre figyeltek fel,
értelmes szavakat a Feri már évek óta nem használt.
Egy orvosi szakoldal szerint
az ötvenfokos víz két perc,
az ötvenötfokos húsz másodperc,
a hatvanfokos öt másodperc
alatt okoz harmadfokú égési sérülést.
Az igazgató sápadtan hebegett,
az ápolók a Feriért mindig mindent,
igazán megvárhatta volna,
nem volt ő már
abban az állapotban, hogy egyedül,
a szociális otthon a temetés teljes költségét.
Pap nem jött, búcsúbeszéd sem volt, csak a siratóasszonyok,
jajszegény, jajszegény ember,
édes Istenem, mi lesz most velünk,
milyen szelíd ember volt, Istenem,
milyen vékony, szelíd ember,
hogy tudott dolgozni az a szelíd, vékony ember,
édes Istenem, hát mi lesz
velünk,
jöttek aztán a torra is.
Szikár, hallgatag ember volt a Feri, a munkát szerette.
Negyven is elmúlt, amikor először kórházba vitték,
utána nálunk dekkolt pár hétig, majd csak összeszedi magát.
Eleinte mesélt, főleg apámról, a gyerekkorukról,
szívesen hallgattuk.
Idővel elcsendesedett, ült a fotelben, keresztbe vetette a lábát,
keze a térdén pihent,
meredt maga elé, gondolkozott, remegett, sört kért.
Egy éjszaka balhézni kezdett, apám nyugtatta, mi néztük,
vállalhatatlanná vált a Feri,
otthonba került.
Vállalható hely, újságolta apám, négyágyas szobákkal,
minden szobához van külön vécé és tágas fürdő,
a fürdőben még egy nagy kád is elfér.