Kikerestem múltamból egy képet, talán képtelenség. Tizennyolc vagyok, pont benne az élet sűrűjében. Dübörögnek a hormonok, füst, ital, erotika. Versek és képek, talán képtelenség. Belül mélyen üresség, kiáltás és futás, ki a városból, a kőhalom dzsungelből. Poros úton kifulladva térdre esek, aztán arcra. Előttem egy sarus láb, tűző napfényben felnézekTovább…
Földig húz a télikabát gombja Beleroskad a gerinc utolsó csontja minden lépésnél csigolya roppan, a közé szorult fagy nem moccan. Várom a tavaszt, hogy szerethesselek. Reszket az ízület a csonton, összekoccan a velő folyton, két tekervény egymásba szalad, fejbe veri az élet, mégis esztelen marad. Várom a tavaszt, hogy szerethesselek.Tovább…
Anyám répát aprít a konyhában, rázza közben a fejét. Nem lesz neked senkid. Egyedül fogsz meghalni, mondja. Ellopom az egyik répát, roppan a fogam alatt, hallgatással egyetértek. Nem félsz? Nem. Húzza a száját, legalább a szememben látná a borzadást. Bejön apám, belebüfög a panel csendjébe, anyám nem nevet rajta. ÜlökTovább…
„- Ó Uramisten, ne légy Te a Jóság! Ne légy más, mint az Igazságos Úr. Több kalászt adj, de azért el ne vedd a Rózsát. Vagy ne maradj vén Kozmosz-palotádba, Gyere ki, nézd meg – szolgád mit csinál? Ronggyá nem mosná élet-subád ember Átka. S Neked könnyű vón a tövistTovább…
A régi versek égi versek, feltámadnak, mint a holtak. Mese után, elalváskor ők vigyázzák lent az álmod, ők üzennek fel a holdnak: nézzen be a kisszobádba tavasszal és őszi éjjel, hozzon neked könnyű álmot egy szép égi költeménnyel! Gyűjtsél megint gesztenyéket a gyulai óvodánál, és amikor megyünk haza, az égaljaTovább…
Úgy sajog ez a vad tavasz, mint a letépett ragtapasz helyén a bőr, pedig beforrt a tél sebe: már burjánzik a fény fele a nyers gyönyör. Csak bizsereg, eltűnt a seb, egyre teltebb és fényesebb a test, új testet ölt, eső csorog a könny helyett, és örökléttel hiteget a vakTovább…
Miként az őz, ha visszapillant, érzékeny, lágy, mégis kőkemény, miként a sebzett, fiatal szarvasok, havas mezőn, ha menekülnek, és a tekintete is! hogy metsz, kér, vádol és simogat egyszerre, hogy lélegzik itt, mindenütt, a szobámban, körülöttem, hogy él! pedig csak fénykép: vigyázza lépteim. *Petőcz András: Majdnem minden – Ister, 2002Tovább…
[KARANTÉN VERS] 2020. március 15-én Úgy van, ami nincsen, fut a hátgerincen, felsajdul legbelül, soha nem teljesül, nem enged el mégse a test törekvése, a köreit rója, a köreit rója, nincs megmondhatója. Ahogy tárul a mély, egyre több szenvedély, s mint fohász az eget, megtartja képzeted, s el is képzelheted:Tovább…
Zsákkal ha tükröt borítok elébed, s zizzen az arcod: nem te vagy s nem én. Ha lehajolsz a foncsorhoz, cseréphez, egy habzó ég van mélyén és tején. Hát mi tartoznék, mondd, a szövegéhez, s mi dallamához zúzott üvegén? Guggolj közel, de akárhonnan nézzed, nincs egyrészt látvány s másrészről a fény.Tovább…
Megy a két tanítvány, melléjük szegődik egy idegen, akiben nem ismerik fel Jézust. Idegen, mert mindig azt hisszük, kiismertük, de mindig elfelejtjük, milyen valójában, behelyettesítjük őt kis maszek vágyainkkal. Idegen, mert országa nem evilágból való, ha evilágból lenne, katonái már réges-rég lemészárolták volna mindannyiunkat, de ő ehelyett nap nap utánTovább…
Sütik használatára vonatkozó szabályzat Designed using Magazine News Byte. Powered by WordPress.