Lackfi János: Megy a két tanítvány

Megy a két tanítvány, melléjük szegődik
egy idegen, akiben nem ismerik fel Jézust.
Idegen, mert mindig azt hisszük, kiismertük,
de mindig elfelejtjük, milyen valójában,
behelyettesítjük őt kis maszek vágyainkkal.
Idegen, mert országa nem evilágból való,
ha evilágból lenne, katonái már réges-rég
lemészárolták volna mindannyiunkat,
de ő ehelyett nap nap után újabb és újabb
meghívókat küldözget nekünk, nem fárad bele.
Idegen, mert hisszük is meg nem is,
amiket beszél, olyan messziről jött,
hisszük, ha jól esik hallani,
nem annyira, ha kényelmetlen hallgatni.
Idegen, mert nem kötözik le a mi
pitiáner megszokásaink.
Idegen, mert furcsa, túlvilági szokásai vannak,
nem retten meg a minket rémítő hatalomtól,
nem vonzza a minket felajzó haszon.
Idegen, mert kimarad a helyi kis mutyikból,
fütyül rá, melyik drogbáróval
nem szabad ujjat húzni,
kivel nem ildomos szóba állni.
Idegen, mert nem beszélünk egy nyelvet,
mégis mindig veszi a fáradságot,
hogy tolmácsoljon.
Idegen, mert fejben mindig át kell váltanunk
azt, amit mond, a helyi valutára.
Idegen, mert úgy bántunk vele, ahogy
jobb helyen még az idegennel se szokás.
Idegen, mert egzotikus ábrándozásra késztet,
amikor különleges országáról mesél,
mégis csak nagy nehezen szánjuk rá
magunkat, hogy odalátogassunk.

*Lackfi János: #jóéjtpuszi – Harmat Kiadó, 2021