Az ember lerogy vagy leül, fölkínálkozik az alkalomnak. Erre valami beleköltözik, mintegy jeladásra, vagy belülről támad? Máris folytatódik. De csak a környezet mondható el, a szék, a tükrök, szemben a gépezet, átellenben már merev díszlet a lomb, megfeszül, egyszer majd kiszúrja a szemet, másszor a távolságba olvad, s hirtelen dühötTovább…
az elgondolkozásról gondolkozzak csak el magamon s azt bizonygatja mert ő most hódít megszerzi magának azt a férfit mert kifut az időből s egyedül marad elvégre nincs olyan sok így éveken túl megeshet nem lesz akihez szóljak hát gondolkozzak csak el magamon volt aztán egy hosszan jajgatva sirató neki mostTovább…
Aranyat szült a hajnal, fölsírtak sárga kiscsibék, szétgurultak kalanddal csipegetni és hinni még. A napkorongba szálltak finom párák, tisztult a kép, sóhajtottak a tárgyak, belátták: létezni elég. A nyárfasor elindult a tó partján és a vidék mélyen, messzire kondult, váltogatva szép felszinét. A szokott rend terített, készült lázzal a reggeli,Tovább…
bizonyos értelemben a költészet a világ metaforája. tulajdonképpen az elrugaszkodás pillanata, holott a költők pontosan tudják, a szavak gravitációjának egészen más törvényei vannak. a vers elszánt próbarepülés az irodalomtörténet fölött. pontosan úgy, ahogy tell vilmos nyílvesszője úszik a levegőben. a költők megfigyelik a világot, belehallgatóznak a végtelenbe, és egyszerre írniTovább…
(montázs, verscímeimből) Megteremtettelek. Belőlem nőttél. Megszerettelek. Ma, távolodón, fázom nélküled. Csillagfény-távol a mosolyod. Fényt csókolsz rám. „Azóta” – hófehér gyászban – mégis élek. Valami égi hatalom vigyáz. Tavasz jön. Azt hittem, majd megérkezel… Áldanám a létet! „Azután” csak a hiány, elmúlás, alkony, fájó hajnalok, kék csend, fényvirág. Angyalok sírnak. …Tovább…
magamra fordítom a kulcsot utcasár ne löttyenjen a cipőmre ne lássam a bolond-világ fülében a frászkarikát nincs iránytűm, mi irányt mutat meztelen is világít műszerem mi a gőzt a sértett jót és a füstöt a csábító rosszat szétválasztva jelzi mit ér a tűz, ha nem éget a szurokfekete dolgok halmazaTovább…
Beney Zsuzsa emlékének Nem a végső perc, a rádöbbenés ideje, hogy itt van már közel, a lélek megtorpan, kinek kezét fogja ég és föld határán? Nevetséges lenne már a kérdés is, a nyomorúságba belenövés kedvesebb-e, a visszavonhatatlan mögött, önmagától záródó súlyos bronzkapunál, hol domborműves jelenetek kápráztatnak, Vergilius énekével. S azTovább…
Tagadás Napok óta keresek egy metaforát, egy akkorát, ami teljesen elfedne, ha föléd tartanám. Ha rábukkannék, újra meg újra alá futhatnál, valahányszor nem tűr meg a valóság. De nem sikerül sosem, hol lábujjal lógsz ki, hol karral, hol meg válltól fölfelé egészen, így aztán kilógok én is folyton, ki aTovább…
Reggel, amit nem emberi kéz ír. Háztetők felett áttűnő rajzai a nyárnak. Az ébredés tenyerén zajtalan utcák. Valaki lejárta a dülők meredek járdáit, amíg a holnap falakat épített a rendnek. A percek ragyogó vércseppei idővé válnak, ahogy a szedett eprek a porcelántálban. Az idő, amit az ember mér, de nemTovább…
A partot felsebzi az alkonyat, széltől retten, borzad a tó tükre, bármit ígér, csak hiányt tartogat, s éget – billogot – az életünkre. Bort kínálnak a hegyek odaát, öntözni magányból sarjadt derűt, amíg földhöz nem vágja poharát, akit múltja tart fogva mindenütt. Ahogy minden, álmomban megfogant reményt a soros reggelTovább…
Sütik használatára vonatkozó szabályzat Designed using Magazine News Byte. Powered by WordPress.