Nem mozdulok. Megkövültem vagy megfagytam. A nyakamig húzott paplan alól csak a jobb kezem lóg ki. Tű fölött ragtapasz. A plafont nézem tegnap óta. Végtelen ideje. A világ fekete, fehér és szürke. Nem mozdulok. Ha kérdeznek, nem válaszolok. Nem tudják, ki vagyok. Azonosnak vélnek a plasztikkártyáimmal, de azok nem énTovább…

Nem akartam hinni a szememnek. Ott volt a cipője. Az a jellegzetes, tömpe orrú, kopott bőrcipő, rüsztjén a zsírfolttal, ami kebab evés közben került rá a külvárosban, még azelőtt, hogy kitört a járvány. Ott volt a cipő egy jobb lábon, a villamoson, sok más cipő társaságában. „Maradék cipők” – gondoltamTovább…

Az úrfi nem értette pontosan, mi történik. Mindig az eszére hagyatkozott, de a máskor oly’ tiszta, realista, logikus gondolkodása most cserben hagyta. Látszólag ok nélkül könnyek szöktek a szemébe, pedig erősnek képzelte magát. Máskor pedig önkéntelenül is elmosolyodott, amikor meglátta, vagy csak gondolt rá. Elöntötték az érzések, és kezdetben nemTovább…

Ahogy Fruzsi a magas, kopottas fal mellett bandukolt, arra gondolt, az intézet vajon megvédi-e a bent lévőket önmaguktól. Nincs olyan rács, börtön, ami erősebb lenne az emberi léleknél. De nagyobb rabság sem, mert ha valaki a lelkébe zár be valamit, akkor onnan már kivetni aligha tudja. Ha megpróbálja, gyakran elveszítTovább…

(És-ek és de-k sokasága…) „Megbocsájtottam a megbocsájthatatlant.” Elengedtem az elengedhetetlent… Próbálom minden nap kisebb-nagyobb sikerrel megbocsájtani a megbocsájthatatlant. Próbálom pótolni a nélkülözhetetleneket, de ez nem könnyű, és nem is sikerül mindig, mert a nélkülözhetetlenek, attól nélkülözhetetlenek, hogy nincs helyettük más. „Sokszor cselekedtem indulatból.” Mára már egyre kevesebbszer cselekszem indulatból, hirtelen,Tovább…

Kontra Ágnes képei közé   Látósdit fogunk játszani a testvéremmel. Lehunyom a szemem, a testvérem is lehunyja az övét, a nap felé tartja az arcát, a nap átsüt a szemhéján, át a bőr és rétegein, át az erek falain, át az izmok szövetein, át a sejtek membránjain, át a finomTovább…

Tizennyolc éves koromban elmentem újságkihordónak, hogy reggel kilenctől este kilencig a Széchényi Könyvtárban ülve olvashassak. Nem volt senkim, nem tartoztam senkihez, felelősséggel is csak magamnak, tehát kedvem szerint dönthettem. Ötszázötven forintot kerestem havonta és a Lenin krt. 98-ban 220 forintért volt albérleti szobám. A két lichthof közötti egykori cselédszobát nemTovább…

Bolond időjárással köszöntött be a május, hónap közepére sem javult semmit az időjárás, minden nap esett vagy fújt a szél, dühösen kergetőző, sötét felhők sötétítették be az égboltot. Egy hétfőn reggel aztán kisütött a nap, a falusi iskola udvarán csillogtak az éjszakai zivatar nyomán kövérre hízott tócsák, ám ez nemTovább…

Ülünk a rendelőintézetben. Hidegem van, mondja egy nő. Először azt hiszem, nem is magyar anyanyelvű. Hidegem van, hidegem van, ismételgeti. Pocsék ez a május, de most épp meleg van, tűz a napfény az üvegtáblákon keresztül. Persze nincs szavunk arra, mikor a hidegség belülről árad, mikor rettegsz, mikor teljesen egyedül vagy.Tovább…

Hogyan kerül a tájképbe a meztelen nő? Ez a kérdés Szinyei Merse Pál: Pacsirta című 1882-ben készült festménye kapcsán merült fel a korabeli pesti és bécsi kritikusok értetlenkedő cikkeiben. Pedig Szinyei természeti környezetbe illesztett aktja igen átgondolt alkotás. A zöld fűben fekvő női alak egy pacsirtát néz a bárányfelhős kékTovább…