Ma már nem dicsérjük
a császár új ruháját, hozsanna
ritkán hangzik, nagy, fényes akkordok
nem zengenek.
Inkább kritizálunk:
ez a redő rossz irányba fut le,
s a színárnyalat sem túl szerencsés.
Sőt: a császár – nézzétek meg! – kihízta,
és tokáját szorítja már a gallér!
Igazából
mindig csak rizlinget innék,
kedves szerint szeretkeznék,
vízparton tanyáznék, vagy járnám az erdőt,
és főtt sonkát ennék, reggel este.
Közben mégis percentekre alkuszom,
hajtom magam pénzért, presztízsért,
álom helyett Platónt, Jungot olvasok,
s ha már nagyon úgy érzem: elég,
vigaszom Bach.
Visszahívnám
még ezt a zilált,
keserű percet is, tudom jól,
hiszen ma még léteznek a dolgok,
még lehetek megverten is bátor.
Visszahívnám ezt e keserű
zilált percet is, hiszen
hol van ez még attól a magánytól!