Adél harmadszor fordult meg az elmúlt években Egerben, minden alkalommal járt fenn a várban, fellépcsőzött a Minaret tetejére, elfogyasztott egy méregdrága borvacsorát a Dobó téren, vagy csak úgy kószált a girbegurba sikátorokban. Már jól ismerte az összes turista látványosságot. A sétáló utcán lézengett, szuvenír boltot keresett. Az egyik keskeny utca végében megpillantott egy kis trafikot, előtte kipakolva útikönyvek, képeslapok. Többször körbeforgatta az egyik állványt, végül maradt a legelőször kinézett darabnál. A képen egy szakadt nadrágos kisfiú és egy foltozott ruhájú kislány ültek egymás mellett a lépcsőn, körülöttük ezerszínű avar. Kihúzta a lapot a kis fakkból, az arca elé emelte, még a napszemüvegét is feltolta, hogy jobban lássa. Elmosolyodott, és a pénztárhoz sietett.
– Bélyeget is kérek rá. Belföldre – mondta, és kotorászni kezdett a táskájában.
A két jegyzetfüzet, a tolltartó és a neszesszerek közül kihalászott egy fekete pénztárcát. Nyújtotta az eladónak a bankkártyáját, de az lázasan kutatott. Egymás után az összes fiókot kihúzta, mindegyikbe kapkodva beletúrt, hogy megtalálja a bélyegeket. Még a boltocska kiszolgáló helyiségébe is hátrakiabált, hogy segítséget kérjen a kollégájától. Aztán egyszer csak az egyik polc alján, egy műanyag tokban ráakadt. Óvatosan meghajtogatta az előre perforált lapot, letépett két százforintos bélyeget, és beütötte a gépbe az árát.
Adél elégedetten lépett ki a trafikból, és letelepedett a legközelebbi kávézóba. Rendelt egy csésze feketét, majd amint egyedül maradt, tollat vett elő. Amíg gondolkodott, hangosan csattogtatta a golyóstollat, majd kerek gyöngybetűkkel írni kezdett. Drágám! Rengeteget gondolok rád, boldog lennék, ha itt lennél velem. Az idő kellemes, egyáltalán nem esett, hiába jósolták. A napsütésben pedig még szebb a székesegyház parkja, mint ahogy az emlékeimben élt. Legközelebb elcsallak magammal, és utána megeszünk egy isteni fagylalttal töltött kürtőskalácsot a sétálóutcában. Ölellek: Imi.
Amikor elkészült, megnyalta a bélyeget, és két kézzel a képeslap hátulján lévő nyomtatott téglalapra igazította. Az enyv jól ismert kesernyés íze szétterjedt a szájában. Felhörpintette a kávéját, hogy elvegye a kellemetlen utóízt. Pontosan fizetett, és elindult a levélgyűjtő láda felé, amit néhány utcával lejjebb látott. Mielőtt bedobta volna a lapot a kis vízszintes nyíláson, lágy csókot lehelt rá, majd útjára engedte. Az üdvözlőlap koppant a doboz alján. Biztosan nemrég ürítették – gondolta. Amint végzett, a vasútállomás felé vette az irányt, hogy a hétvége után hazatérjen.
A kényelmetlen vonatút után, elcsigázottan bandukolt a sokemeletes házak között. Közben hangosan számolt. Megtorpant, majd szélesen elvigyorodott. Újra nekiindult, egyre szaporázta a lépteit. Még két kanyar balra, egy jobbra a keskeny ösvényen a felkopaszodott bokrok között és otthon lesz. Mindjárt kiderül, hogy jól kalkulált-e! A ház aljában megállt a postaládák előtt, elengedte a bőrönd fülét, és maga elé vette a nagy táskáját. Türelmetlenül húzta el a cipzárt. Gyorsan a kezébe akadt a hatalmas kulcscsomója, a karikáról kiválasztotta a legkisebbet, és kinyitotta a postaládáját. Egy képeslap volt benne.
Adél jóleső érzéssel konstatálta, hogy még mindig mennyire tetszik neki a fekete-fehér kép: a gyulai vár előtt esernyővel álldogál egy lány, előtt térdel egy fiú, kezében egy nagy csokor rózsával.
Bement a házba, ahol a faliújságról valaki megint letépte a közös képviselő számát, átverekedte magát az első emeleti lakó által elől hagyott összehajtogatott dobozokon, és megnyomta a műanyag hívógombot. A lift jó fél perc múlva ért le. Beszállt a karcos fémfalak közé, egyik kezében maga után húzta a gurulós bőröndöt, a másik kezében lévő lappal boldogan legyezte magát. A hatodikon a lifttel együtt zökkent egyet, kiszállt, és megállt a hármas ajtó előtt. A kulcsot a zárba illesztette, mire a súlyos ajtó reteszei fémes csattanással kinyíltak. Besétált, és hasonló éles hanggal bezárta maga mögött az ajtót. A retiküljét a földre ejtette, az előszobában hagyta a csomagját, és azonnal a csinos kis lakás nappalijába sietett. Jobb kezében még mindig szorongatta a lapot, majd egy utolsó pillantást vetett rá, mielőtt a polcra tette, ahol már több tucat képeslap sorakozott. A szöveget meg sem nézte, hiszen kívülről tudta: Kedves Adél! Két hete Gyulán jártam. Végignéztem az összes kiállítást a várban, ráncosra áztattam magam a fürdő bűzös vízében, de nélküled most sem volt az igazi. Gyere ide vissza velem! Csókol: Ádám.