sovány örömökből falatozik
csillámos álmokat porol
a szív igazát csúfolja a kikelet
félárnyékban tenget
a sorsom napra nem enged
perc hajt előre az órában forog
a fáradt év a terhem alatt tántorog:
az árulás bélyegét viselik az elemek
– nélkülem is lesznek –
a pillantásomat nélkülöző folyók
a tenger felé mennek
az út menti fákra könnyű szelek tekerednek
elszántan teremnek kalász-életet a földek
a jövő-ívet bezáró madárszárnyak
szivárvány-birodalmak fölé
nélkülem ereszkednek:
a nyírfákat nem vádolom
maradjanak megbocsátom
az emberek szeméből is elmúlok belátom:
létem türelmes várakozó alapjárat
a semmire fegyelmezem magamat
– testbe töltődött lélek-árva
ilyen-olyan múlttal áldott
Nap-kergető vándor –
kívül a vibráló színeken szavakon
belegondolom magam a sziromtiszta csendbe
felejtek emlékezem:
előre-hátra ringok az időben
