Az első manna íze című készülő kötetből
Visz a hátán
Visz a hátán,
kanyarog velem a folyó
a déli fényárban.
Kit érdekel,
merre van észak és dél,
kelet és nyugat
a világban.
Érettebb fejjel
lélekben olyan lettem,
mint Mózes
csecsemő korában,
aki a Nílus vizén
egy buddha nyugalmával
aludni bírt
egy gyékény-kosárban.
Majdnem teli Hold
“A majdnem
teli Hold” elve ma is
a kedvencem, pedig
nem gondolok
régóta a Ji Kingre,
vagy bármely jóskönyvre.
A beteljesülés,
a csúcsra érés mindig
a fordulat előjele.
Aki fölér, le kell esnie.
A túl-öröm több mint,
ami éppen elegendő.
Étel-, ital-, szerelemáldozat…
bele kell szórni mind a tűzbe.
Ezt még sokféleképpen
lehetne ragozni,
de nem teszem.
Ez “a majdnem teli Hold” elve.
A nulla dicsőítése
A nullában
szent csíra van,
mely magától érvényesül.
De valódi
önarcképed is itt található,
melyben minden arc
békében és önfeledten egyesül.
A nullában van
elraktározva bátorságod
és a szántszándékod is,
mely akkor vet majd ki
origódból a fényes űrbe,
ha kész vagy aláesni
egy ismeretlen
mezőbe.
A várakozás tétlen öröme
A várakozás
tétlen öröme, akár
egy drágakő,
lényem közepéből
minden irányban ragyog.
Mert mindenhonnan
ugyanoda;
a megengedés
szent terébe jutok.
Engedem,
hogy beszéljenek hozzám
az angyalok;
engedem,
hogy megtudjam tőlük,
mivé változhatok,
ha a forgandó időben
töretlen őszinteséggel
önmagam maradok.