Azt hitték, csak szimulál,
nincs is semmi baja,
pedig több napja esett az eső,
mintha már nyálazta volna az ujját az ég,
hogy átlapozzon az élete felett.
A legkisebb gyerek talált rá.
Teljesen kétségbeesett, de egyedül nem tudott sírni,
olyan volt a fájdalom,
mint egy legalább két hangszerre írt fantázia.
Pedig most azonnal meg kell ölni a jövőre vonatkozó terveket,
mint a hátsó kertben a tyúkokat,
mielőtt a közeli erdő rókái megéreznék a gazda halálát
és magukkal ragadnák mindegyiket.
A baromfiketrecek mögött
egy háromkerekű bicikli gurul le a domboldalon,
tehetetlen dühében a gyerek lökte le.
Egyre gyorsul, mint az évek előrehaladtával az élete.
De ő ezt nem látja. Mert már ott áll,
ahol nem egyetlen fényes alagút lesz majd előtte,
ahogy annyian hiszik,
hanem váratlanul nyílik majd meg több ezer ajtó,
akár egy hosszan tartó, képzelt betegség sebei.
(Pannon Tükör 2019/6.)
Illusztráció: Kerekes István fotográfiája
