Versek a Kolibri Színház és a Bozsik Yvette Társulat
produkciójához
Zene: Novák János
Brueghel képei alapján
2008
Kikiáltó
Volt egy régi festő, úgy hívták, hogy Brueghel.
Úgy játszott a térrel, mint mi az idővel.
Van egy híres képe, a „Gyermekjátékok”,
melyen sokszáz éve sok ember álmélkod.
Rengeteg gyerek van azon a nagy képen,
mind csinál valamit, játszik csúnyán, szépen.
Van ezen a képen sok fény, kevés árnyék,
a sok fényben pedig sok gyerek, sok játék.
Eljátszunk most néhány játékot ezekből,
ezeket tanultuk sok régi gyerektől.
Ez itt például egy négyszáz éves néni,
pedig őt az ember még gyereknek nézi.
Van tehát egy régi, szép, nagy, színes képünk,
s most egyik játéktól a másikhoz lépünk.
Lánypörgetős
Szoknyás lányok pörögnek,
örülnek az örömnek,
széles szoknya pördül-fordul,
nevetnek és köröznek.
Pörgésükben elszédülnek,
jobbra dűlnek, balra dűlnek,
erre hirtelen megállnak,
szoknyából rózsát csinálnak,
hiszen aki földre ül,
a szoknyája szétterül.
Pörgőn-forgón földre ülnek,
végül aztán elterülnek,
fáradtan zihálnak,
majd megint felállnak,
pörgésüket újrakezdik,
ezt játsszák szerdától keddig.
Húsvéti körmenet
A messzibe vezető utcán
a semmibe kiáltó lányok
menetben mennek körben,
kezükben parányi zászlók.
Akár egy húsvéti ünnep,
mikor a feltámadt Krisztust
ünneplik papok és hívek,
mennek az utcán a lányok.
A semmibe kiáltó lányok
a messzibe vezető utcán
dalolják: éljen a játék,
dalolják: éljen az élet.
Naponta zajlik a játék,
naponta eljön az ünnep,
naponta feltámad Krisztus,
naponta éljen az élet!
Tornázó fiúk
Ha az ember lusta volna,
nem volna a földön torna,
izmosítsa cingár karját,
erre jó birkózás, korlát!
Ha az ember lusta volna,
nem volna a földön torna,
mutasson jól az a forgás,
erre való a gyakorlás.
Ha az ember lusta volna,
nem volna a földön torna,
legyünk ügyes, legyünk izmos,
reneszánsz és humanizmos!
Hajtépős játék
Ha te vagy a vesztes,
jönnek, körüvesznek,
a hajadat tépik,
a többiek nézik.
Ha te vagy a vesztes,
szenvedsz, mint a Krisztus,
a szerencse elhagy,
aki voltál, nem vagy.
Aztán, ha majd győzöl,
a te dühöd gőzöl,
te gúnyolsz, te bántasz:
nem vagy jobb, csak más vagy.
Se győző, se vesztes,
ne dühöngj, ne reszkess,
légy egyenlő, légy más:
játszó Isten-képmás.
Hosszú ló
Meddig bírja a ló a lovast?
Hogy nem rogy be a háta?
Egyet mindjárt földre rogyaszt
a többiek ugrálása!
Egyik a lovas és másik a ló.
Így folyt mindig az élet.
Görnyed az egyik a másik alatt,
de a másik lepotyog, nézzed!
Peckesen ül, nyilván ez az úr.
Az a szolga, ki odalent görnyed.
De ha összeesik, s az is ott leesik:
a porban lent ki a győztes?
Esküvői menet
Házasodjunk, üsse kő,
kezdődjék az esküvő.
Jöjjenek a nyoszolyók,
díszítsék a nyoszolyát!
Faragjunk egy kőregényt,
válasszunk egy vőlegényt.
Adjunk hozzá menyasszonyt,
ő meg rügyet fakasszon.
Hordjon díszes rokolyát,
hozzá fényes koronát.
Szép hajából legyen konty,
te is rájuk áldást mondj.
S akit összeboronált
már a papunk, nosza hát,
nyomja csak a nyoszolyát
Hordólovagló fiúk
Két fiú itt elszánt képpel
lovagol a hordón,
megy a ló a sehovába,
át a semmi-erdőn.
Jobbra esik, balra zuttyan,
aki itten vágtat,
vaktában és vakmerően
mímeli a bátrat.
Két fiú itt elszánt képpel
nyalja majd a földet,
mert a hordó-lovaglásban
úgysem lehetsz győztes.
Söprűnyelet táncoltató lány
Söprű, söprű,
pördülj, fordulj,
minden koszra
zordan mordulj,
söprű, söprű,
söprűnyél,
rajtad lovagol a
könnyű szél!
Söprű, söprű,
sok-sok vessző,
minden gonoszt
földbe vesztő!
Tisztaságos
varázspálca,
élet fája,
tündérálca,
söprű, söprű,
söprűnyél,
rajtad lovagol a
könnyű szél!
Birkózók
Hej, jah!
Hej, jah!
Fekszik a földön a két ellenfél,
másik sem fél, egyik sem fél,
birkóznak csak, meddig bírják?
Hej, jah!
Kinek is kedveznek majd a bírák?
Hej, jah!
Hej, jah!
Támad az egyik, a másik fordul,
már a közönség szisszen, mordul:
hajrá, egyik! Hajrá, másik!
Hej, jah!
Ez itt még hátbatámad orvul!
A birkózás, az nem játék,
még akkor sem, ha úgy tesznek,
sok-sok harc vár ránk még,
éljent hát a győztesnek!
Ő az ügyesebb, erősebb!
Éljen a győztes!
Hej, jah!
Hej, jah!
Fekszik a földön a két ellenfél,
másik sem fél, egyik sem fél,
birkóztak csak, eddig bírták.
Hej, jah!
Nyomukat a puha porba írták.
Tótágas
Fejjel lefelé jót állhatsz,
ilyen ez a, ilyen ez a tótágas!
Nekem szlovák, neked tót:
neked öt, neki hat, nekem nyóc!
Amikor az ember felfordul,
valahogy a mosolya is eltorzul.
Fejjel lefelé jót állhatsz,
ilyen ez a, ilyen ez a tótágas!
Lent van a fönt és fönt van a lent,
ahogy a kereszten a Péter, a szent.
Fent a bokája, a zoknija is,
lefele a feje meg a glória is.
Amikor az ember felfordul,
valahogy a mosolya is eltorzul.
Fejjel lefelé jót állhatsz,
ilyen ez a, ilyen ez a tótágas!
Bukfencező
Bukfenc, bakfitty, fordulj át,
földön a kobak és gördül a hát.
Fönt a fenék és lent a gerinc,
égben a láb, hej, hopp, mese nincs.
Pördülsz, mint a szerencsekerék,
fönt van a föld és lent van az ég.
Egyszer a lent és máskor a fönt,
mert a szerencse a földre ledönt,
később aztán úgy fölemel,
majd ha letesz, már nem te leszel.
Bukfenc, bakfitty, fordulj át,
földön a kobak és gördül a hát.
Majd, ha letesz, már nem te leszel,
fölkelsz, s új hangon kelepelsz.
Átfordulsz és átalakulsz,
új lényként a fejed van alul.
Pörgő-forgó bűvölet ez,
itt van a föld, a fejed leteszed,
átalakulsz és bétalakulsz,
forgás közben a földbe lapulsz.
Bukfenc, bakfitty, fordulj át,
földön a kobak és gördül a hát.
Fortuna fordul a hátadon át,
nézd a szerencséd lába nyomát!
Pördülsz, mint a szerencsekerék,
fönt van a föld és lent van az ég.
Bukfenc, bakfitty, fordulj át,
földön a kobak és gördül a hát.
Vakfazék
Bekötött szemmel csapkodtam,
jaj, de nagyon vak voltam!
Okosabbat mondanék,
s kinevet a vakfazék.
Jobbra-balra bóklásztam,
össze-vissza kószáltam,
körülöttem omladék,
sértetlen a vakfazék.
Mennyi embert bántottam,
mind haragszik rám mostan,
csapkodtam csak vaktában,
közben semmit nem láttam.
Hol van egy kis maradék?
Üres már a vakfazék.
Legyünk végre okosak,
tegyük le a botokat.
Vakok
Jönnek-mennek, akik látnak,
falhoz érnek, ott megállnak,
nem ütköznek falnak, fának.
Jönnek vakok, jönnek bottal,
egyik csetlik, másik botlik,
gúnyolja egy botor kislány.
Jönnek ott az utcán halkan,
jönnek együtt, jönnek lassan,
jönnek néma kis csapatban.
Nem is látnak, nem is néznek,
nézik őket látó népek,
jönnek, mint egy néma ének.
Jönnek ott az utcán halkan,
jönnek együtt, jönnek lassan,
jönnek, mint egy néma dallam.
Jönnek, egyre tétováznak,
megbotlanak és megállnak,
nem is néznek, nem is látnak.
Sápadtan és falfehéren
átmennek a vidám téren,
eltűnnek a városszélen.
Fáramászás
Fölmásztam egy jó nagy fára
végre-valahára,
körülnézek, rálátok az
egész, tágas tájra.
Alattam a görbe ágak,
fölöttem az égbolt,
gyerekkorom könnyű ege
átlátszóan kék volt.
Fölmásztam egy jó nagy fára,
alattam az évek,
nem is néztem, mennyit jöttem,
végre körülnézek.
Alattam az egész élet,
komolyság és játék,
van-e még a fának ága,
ahol tovább másznék?
Fölmásztam egy jó nagy fára,
le se lehet jönnöm,
jobbra-balra mélybe látok,
jobb lesz elköszönnöm.
Királyválasztás
Válasszunk egy párt magunk közt,
méghozzá királyit,
szép fiút és szép lányt, aki
mindőnket irányít.
Ők legyenek a mi urunk
Húsvéttól Pünkösdig,
válasszunk egy olyan párost,
mely csak úgy tündöklik.
Válasszunk egy párt magunknak,
mosolygóst és szépet,
olyat, aki velünk alszik,
s reggel velünk ébred.
Válasszunk egy párt magunknak,
s búcsúzzunk e képpel,
ő legyen majd vezetőnk, ki
bensőnkből vezérel.
Ölelésünk a palástja,
fény a koronája,
így éljünk, míg fel nem borít
Isten boronája!
A verseket, Brueghel Gyermekjátékok című festménye ihlette ( a Vakok című vers kivételével).
Fábri Péter: Vakok című versét, Brueghel: Vakok című festménye ihlette.