Ez a május nem az a május.
Az az orgona sem virít már.
Azok a virágok sem nyílnak.
Többé nem közelít az a nyár.
Ez már egy teljesen új tavasz.
Emlékeimben él a régi.
Már nem futtatja a véremet.
Elég nekem a nyüzsgést nézni,
ahogyan évezredes sorban,
megint élni kezd fa, és virág.
Csak bámulom. Hetvenszer láttam,
ezt az folyton létre jött csodát.
Szemem szép lányok keblén mereng,
és nézem, ahogy kibomlanak.
Mint a rügyek virágon, fákon,
szememben izzón virítanak.
Ám lusta vérem lassan mozdul.
Vágyamat koptatták az évek.
Legyintek egyet lemondóan.
Elég ha a tükörbe nézek.
Látom a vágyak vad harcosát,
megőszülve, és ráncos arccal…
A lányok közönnyel néznek rám,
magánál egyik sem marasztal.
Süttetem arcom meleg nappal,
és megpihenek öreg padon.
Régen elhagytak már a lányok.
Majd eltűnök én is egy napon.
©Szendiszűcs István alkotása