I. Apa szubsztancia
Citeraszó ébredés előtt,
vödörnyi hal a küszöbön,
téli séta közben meleg tenyér,
sáros lábnyom a szőlősorok között,
rossztett után a keserű tanulság,
odaszáradt borotvahab,
fűrészporos izzadságszag.
Nótázik benned a kiforratlan bor,
zsibbaszt a felgyülemlett cukor,
gyűlnek a feketés csészék, de te alszol,
a telefonban folyton visszakérdezel,
csened az édességet, mint egy gyerek,
földön heversz, mint a szennyesed,
láthatatlan késeddel verset farigcsálsz
diófából, hát kemények a szavak,
de pár év múlva ez mind nem vagy,
csak falra kikent ürülék
és egy kis marék agyvelő,
amiben csak akarat maradt,
de nem akaraterő.
II. Apa-zacc
Citeraszó,
hideg halak,
meleg tenyér,
borotvahab,
apró rossztett,
izzadságszag.
Kiforratlan bor,
zsibbasztó cukor,
kávé, jó adag,
múló mozdulat.
Folyton visszakérdez,
szennyes csomót képez.
Láthatatlan kés
kemény szókat vés.
Lassan jön a vég,
falon ürülék.
Marék agyvelő,
akaraterő.
Elcsent édesség,
boldog végesség.
III. Apa-nóta
A kertemben ezer rózsa nyílik,
a szívemben ezer emlék mállik.
Letéphetik sorra a virágot,
de én őrzök mindent, ami áldott.
Lehullanak a fagyban a szirmok,
az emléked elhanyagolt birtok,
összehordva benne a sok holmi:
citera, hal, kés, kávé és holmi
költészet és borral vegyes cukor,
borotvahab, betegség és humor.
A kertemben nyílik ezer rózsa,
a szívembe ezer emlék róva.
Örökös a birtok, el nem adom,
jó ideje gondozatlan vadon.
Ha az akaraterőm feltámad,
rendet teszek, apám, teutánad.
A versek első közlésként a Bárka 2024/3. számában jelentek meg.
Fotó: Jóljárt Anita portréja / A Szerző Facebook-oldaláról
A szerző írja önmagáról
Egy békési faluból a kicsit nagyobb Gyulán (gimnázium) keresztül Debrecenig jutottam. Itt jártam egyetemre, itt élek a családommal, és ha megkérdezik, debreceni vagyok-e, még most, harminc év után sem tudom azt mondani egyértelműen, hogy igen. Mert nem innen származom, mert nem itt vannak a gyökereim. Az írásaimon olykor átüt a falum, a nyomok, amiket bennem hagyott, jókat és rosszakat egyaránt. Járok egy másik utat is, a belső utamat, amin a megnyilatkozás vágya dalon, színházon, verseken át vezetett, a lelki családomon át. Ady Szeretném, ha szeretnének című verse – mint talán oly sokakat az alkotó emberek közül – elmond engem.
„De jaj, nem tudok így maradni,
Szeretném magam megmutatni,
Hogy látva lássanak,
Hogy látva lássanak.”
Félelem és vágy csatározik odabenn, megmutatni magam. Kedvenc napszakom a kora reggel, na nem mert felkelek (az nehezen megy), hanem mert ekkor vagyok félálomban, amikor a legtöbb versem szárba szökken, és hogy lila ködruhás kísértetekként el ne illanjanak, olyankor le kell őket írnom, aztán formára, érzésre igazítanom. Szemlélődő típus vagyok, séta közben támadnak sokszor a versötleteim, ilyenkor tudok a legjobban gondolkodni. Elsősorban verseket írok, de van néhány kisebb prózai írásom, novellám, és tavaly egy regényt is elkezdtem írni.