csak szkafander kaja és oxigén
a vérem telítődik csönddel
a sötét és világos oldal határán ezer kilométeren át bámulhatom a hajnalt
a fény a folytonos mozgásból születik ahogy a sötétség is
jéggel teli barlangokba ereszkedem ahol még sosem sütött a nap
a szkafanderfény elől ijedten gurul szét a sarkokba a feketeség
olyan történik ami milliárd éve soha pillanat alatt múlik az elmúlhatatlan
kedvem támad elővenni a laptopom és bedugni a töltőt a konn
üveg bort nyitni és hallani a pukk
ledobni a sisakot és friss lev
leheveredni a fű
megtörölni az arc
integetni egy ism
integetni valaki
mennyire nem ugyanaz az oxigén és a levegő
a hiány mint finom por körbeszitál
áramlik az ujjaim között
a hiány megszakítatlan tere
néha azt képzelem nem is kell sisak a port is elég mélyen beszívnom port a porhoz
néha átreszket rajtam nem arra születtem hogy csillagképeket egyensúlyozzak a homlokomon és marokba szedjem a feketeséget
néha felemelem mindkét kezem és nem látom őket de elhiszem hogy felemeltem
néha a sötétben lezuhanok valami szikláról de sosem csapódom be elég erővel
néha ízek emlékét érzem a nyelvemen
néha felkel a Föld ugyanúgy fel
néha nem tudok mit kezdeni a reggeli merevedéssel
néha nem tudom hogy reggel
a csend néha apró rögtön összeforrt rést vág rajtam és felbugyog a szkafanderben
néha nem tudom nem akarni amit nem lehet mert nem tudom nem hinni hogy csak akarnom kell
néha felugrom erősen hátha elenged a Hold
csönd
néha
hátha elenged
Első közlés.
Fotó: Balizs Dániel portréja / Farbaky Tamás fotográfiája (Népszava)
BALIZS DÁNIEL (1986) költő, geográfus, a Litera-Túra Művészeti Magazin rovatvezető szerkesztője. Egy kis faluban nőtt fel az ország közepén, majd sokáig élt Szegeden, Budapesten, jelenleg Százhalombattán. Tanít és kutat, utazik és utazásokat tervez, közben verset ír. Első kötete: A kíváncsiság Istene.