Petőcz András: Különös Bárány
Különös bárány köztünk az Isten,
megfáradt arcán szomorú mosoly.
Vékonyka, szakállas öregember,
aki mindig csak egyedül kóborol.
Annyira maga van, annyira fél!
Örök aggódás a tekintete.
Mindegy, hogy ősz, tavasz, nyár avagy tél,
olyan, mintha épp búcsút intene,
és csendesen valóban elköszön,
itthagy valamit, ami a világ,
borítson mindent üres űr-özön
s hidrogén-hideg csillag milliárd:
csírájában pusztuljon az élet.
Mintha az Úr sem érdemelné meg.
(Petőcz András: A megvénhedt Isten /újabb versek/ – Tiszatáj könyvek, 2016)
Karácsonyi hóförgeteg
Miként a lázas, forró testű gyermek,
ha végre nyugtalan álomba zuhan,
hosszú pillái néha megremegnek
(akárha érné tétova légfuvam),
jelezve ezzel is: életben marad,
megéri még a távoli holnapot,
s hallja majd félénken kérdező szavad,
mikor hajnali csöndben szólintgatod,
úgy létezik itt ez elvéresült táj,
szürkén-komoran-lánctalpfélelemben,
rángatózó teste ezer sebtől fáj,
s alszik tudatlan, álomvéghetetlen,
s forog körötte sok sötét szörnyeteg –
– Vagy csak vihar? „Aprócska” hóförgeteg?
Ketten
ketten voltak a kávéházban.
Az öregember szép volt.
A fiatalról most nem beszélek.
Távoli vers
Hideg éjszaka.
Magasló fenyőfacsúcsok:
megsápaszt a hold.
Hárman
Mind a hárman mo
solyogtak, de egyikük
sem nevetett – – –
(Seymour Glass (Petőcz András írói álneve) haikui – Petőcz András fordításában.)
A verseket a Szerző engedélyével tettük közzé.
Petőcz András portréja / Nagy Tamás fotográfiája
PETŐCZ ANDRÁS (Budapest, 1959. augusztus 27. –) József Attila-díjas, Márai Sándor-díjas és Magyarország Babérkoszorúja-díjas, a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével kitüntetett magyar író, költő, szerkesztő.