Kovács Emil Lajos hitvallása
„A teremtett harmónia része szeretnék lenni, és ebbe beilleszkedni.
Örökségünk elsősorban nem anyagi vagy földrajzi, hanem főként hitbéli és kulturális. Ez az, aminek a megőrzése a mi felelősségünk, ezt kell továbbadnunk utódainknak, és ez a legnagyobb érték, amit rájuk hagyhatunk. Ez, persze, minden más nemzetnek megvan, de nem egyik esetében sem idegeníthető, nem elcserélhető el.
E nélkül nem beszélhetünk identitásról. A művészet is magán kell, hogy viselje ezeket a jegyeket. Nem hiszek olyan globalizált művészetben, amely ne szólna az alkotó identitásáról. Ez nem jelenti azt, hogy a művészetet csak egyféleképpen lehet megfogalmazni, sőt, a sokféleség csak növeli értékét. A fontos, hogy gyökereink kötve legyenek, mert ezek által táplálkozhatunk.”
Festményei

Nyár volt (Sólyomkővár)

Dombhajlatban (Sólyomkővár)

Reggel (Bucsin)