„A balladák közönségsikerén felbuzdultam és egy, ízléséről ismert pesti kiadó előtt megpendítettem: mit szólna, ha a Villon-verseket kiadásra felajánlanám neki? Az illető «ugyan ki az ördög olvas ma költeményeket, Gyurka?» felkiáltással hárította el tolakodásomat.” (Faludy György)
François Villon balladái
Ballada a Senki Fiáról
Mint nagy kalap, borult reám a kék ég,
és hű barátom egy akadt: a köd.
Rakott tálak között kivert az éhség,
s halálra fáztam rőt kályhák előtt.
Amerre nyúltam, csak cserepek hulltak
s szájam széléig áradt már a sár,
utam mellett a rózsák elpusztultak
s lehelletemtől megfakult a nyár,
csodálom szinte már a napvilágot,
hogy néha még rongyos vállamra süt,
én, ki megjártam mind a hat világot,
megáldva és leköpve mindenütt.
Fagyott mezőkön birkóztam a széllel,
ruhám csupán egy fügefalevél,
mi sem tisztább számomra, mint az éjjel,
mi sem sötétebb nékem, mint a dél.
A matrózkocsmák mélyén felzokogtam,
ahogy a temetőkben nevetek,
enyém csak az, amit a sárba dobtam,
s mindent megöltem, amit szeretek.
Fehér derével lángveres hajamra
s halántékomra már az ősz feküdt,
s így megyek, fütyülve egymagamban,
megáldva és leköpve mindenütt.
A győztes ég fektette rám a sátrát,
a harmattól kék lett a homlokom
s így kergettem az Istent, aki hátrált,
s a jövendőt, amely az otthonom.
A hegytetőkön órákig pihentem,
s megbámultam az izzadt kőtörőt,
de a dómok mellett fütyülve mentem,
s kinevettem a cifra püspököt:
s ezért csak csók és korbács hullott árva
testemre, mely oly egyformán feküdt
csipkés párnák között és utcasárban,
megáldva és leköpve mindenütt.
S bár nincs hazám, borom, se feleségem
és lábaim között a szél fütyül:
lesz még pénzem és biztosan remélem,
hogy egy nap nékem minden sikerül.
S ha meguntam, hogy aranytálból éljek,
a palotákat megint otthagyom,
hasamért kánkánt járnak már a férgek,
és valahol az őszi avaron,
egy vén tövisbokor aljában, melyre
csak egy rossz csillag sanda fénye süt:
maradok egyszer, François Villon, fekve,
megáldva és leköpve mindenütt.
(Budapest, 1934)
Forrás:
François Villon balladái Faludy György átköltésében – Helikon Kiadó, Budapest, 2021 (Eredeti megjelenés éve: 1937)
„A Villon-balladák átköltése Faludy György legelső, és mindmáig legkedveltebb verseskötete. Noha sokan kígyót-békát kiáltottak rá, ez mit sem vont le a népszerűségéből, sőt a kötet betiltása, a cenzúra, a kiátkozott emigráns költő legendája még növelte is azt. A kis kötet persze nem szabályos műfordítás, hanem valóban szabados átdolgozás. Ám épp ettől izgalmas olvasmány. Faludy pompás alakmást talált magának Villonban. A középkori vágáns költő és a 20. századi világcsavargó meglelte egymást, mint zsák a foltját.” – olvasható a kötet fülszövegében.
Hobo Blues Band – Ballada a Senki fiáról:
[A Tiltott gyümölcs album felvétele 1988. október 23-án és 30-án a Lágymányosi Közösségi Házban készült, kétszer 400 ember előtt. Az anyag eredetileg dupla LP-n és kazettán jelent meg. Érdekesség, hogy a dupla nagylemez játékideje hosszabb a kazetta változaténál.]
Ballada a senki fiáról – Faludy György verseit előadja Hobo – Rendezte: Vidnyánszky Attila
(Új Színház; 2003):
François Villon balladái – Az utolsó szó jogán
(részlet)
„E kötet versei először a budapesti liberális napilap, a Magyar Hírlap hasábjain jelentek meg 1934 és 1937 között. Kivételt képezett néhány vers, melyek közléséért a Magyar Hírlapot elkobozták vagy betiltották volna; ezek a kolozsvári Korunkban és a moszkvai Új Hangban láttak napvilágot. A balladák közönségsikerén felbuzdultam és egy, ízléséről ismert pesti kiadó előtt megpendítettem: mit szólna, ha a Villon-verseket kiadásra felajánlanám neki? Az illető „ugyan ki az ördög olvas ma költeményeket, Gyurka?” felkiáltással hárította el tolakodásomat.
Saját költségünkön verseket kihozni: ezt Paul Verlaine-től József Attiláig semelyik költő nem tekintette megalázónak. Pénzt kértem kölcsön és megállapodtam az Officina Nyomdával, hogy 1937 könyvnapjára ezer példányban kinyomják a Villon-balladákat. Időközben két gond is gyötört. Az egyik, hogy 200 példányt sem sikerül eladnom és a kölcsönt nem tudom visszafizetni. És a másik: hogy az ügyészség elkobozza a könyvet. A fenti utószóban ugyan megírtam, hogy a Villon-versek átköltésénél semmilyen szabadságtól nem riadtam vissza, de a legfontosabbat elhagytam. Azt, hogy Villont azért választottam átköltésem tárgyául, mert a Villon álnév alatt sok mindent kimondhattam, amit, ha a magam neve alatt írom, nem tűrnek el.
(…)
Mikor a Columbia egyetemen tanítottam, azt hiszem még 1968-ban betévedtem a New York-i magyar könyvkereskedésbe; ez még nem Püski Sándor kincsesboltja volt. Az egyik polcon megpillantottam vagy húsz darab, mocskos-szürkébe kötött, rendkívül csúnya Faludy-Villont. „Ezeket ki adta ki?” – kérdeztem a tulajdonostól. „Nem tudja” – felelte. Minden 4-6 hétben beállít hozzá egy fiatalember, 30-40 Villon- kötettel a hóna alatt és eladja néki készpénzért. Jó, mondtam, adjon el nekem egyet. Így jutottam a 22. kiadáshoz. A következő orvkiadásról stokholmi magyar barátomtól értesültem. Azt mondta: nagyon csinos, kék könyv. A kiadó címét, nevét nem sikerült megtudnom: titkolta előttem. Üzentem néki; honorárium fejében küldjön tíz példányt, ha ezt nem tartja szerénytelen kérésnek. Annak tartotta, mert egyet küldött (27. kiadás). Dühöngjek? Kérdeztem magamtól. De ugyan miért dühöngenék? Hány költő érte meg, hogy verseit rablókiadás formájában terjesztetik?
(…)
Ez tehát a Villon-balladák 33. kiadása és ezzel Villon oda érkezik meg végleg, ahová szántam, a magyar nyilvánosság elé. Ez számomra édes is meg keserű. Keserű azért, mert ötvenegy éve harcolok Villonnal, amiért mindig előbb érkezik meg, mint azok a verseim, melyeket jobban a sajátoméinak érzek és többre tartok. Félszázadon át úgy voltam Villonnal, mint a színésznő, aki azt mondja partnerének; „te mindig elém állsz, Retteghi!” Ám most végre megvan a remény, hogy a Villon-balladákat a magam versei követik; amiért egyik szemem sír, de a másik mosolyog.
Faludy György, Torontó, 1988”
A teljes írás itt: https://mek.oszk.hu/00500/00528/00528.htm#21
Az ifjúkori zsengék után a fiatal Faludy György költészetére érezhetően Villon balladái, illetve Bertolt Brecht Villon-átköltései, Heine dalai és Erich Kästner modern ihletésű balladái hatottak. Vagyis nem csupán saját világképét, saját érzésvilágát fejezte ki nevezetes Villon-tolmácsolásaiban, hanem az általa értelmezett Villon mutatott irányt az ő személyes költői mondanivalója számára.
A költői indulás, különösen a Villon-átköltések sikert hoztak. Ez a siker mégsem szerezhetett sem igazi örömöt, sem igazán nyugalmas életet, minthogy a harmincas évek végén Faludy Györgynek mindinkább egy háborúra készülődő, és az erőszaknak kiszolgáltatott világ eseményeivel kellett számot vetnie. A hitleri birodalom fokozódó befolyása és a hazai szélsőjobboldali törekvések sikerei következtében eltorzuló politikai élet semmi jóval sem kecsegtette, s 1938-ban – az osztrák Anschluss, a müncheni egyezmény, a Szudéta-vidék német megszállása hatására – mindinkább rádöbbent arra, hogy életének és szellemi integritásának védelmében előbb-utóbb el kell hagynia hazáját, és a magyar irodalomban nem ritka döntésként az emigrációt kell választania. „1936 és 38 között – írta később önéletrajzában – ráébredtem, hogy mindenképpen emigrálnom kell. Keserűségemet enyhítette a felfedezés, hogy mindig nagyon szerettem utazni. Pontosabban: ismeretlen tájakat, szép városokat látogatni, értékes embereket megismerni, földi és égi dolgokat tanulni idegen országokban.”
További forrás: Pomogáts Béla: Faludy György kilencven esztendeje, YouTube
Fotó: Faludy György költő, író (Irodalmi Jelen)