Magamhoz ölellek, hangosan sírsz. Mindig ez történik, amikor elélvezel. Könyörögsz, hagyjam abba, de igazából mindketten tudjuk, valójában azt akarod, hogy befejezzem. Fejemet a combjaid közé szorítod, bőröd a fülemre simul. Nem hallom a nyögéseid és a sikolyaid, nem tudom megállapítani, hol tartasz a kielégülés felé vezető úton, ezért a tested rezdüléseire hagyatkozom. Ismerem a mozdulatot, ahonnan nincs már visszaút, nem tudod kontrollálni magad, elengedsz mindent és repülni kezdesz. Közben simogatod a hajam, ujjbegyeiddel nyomkodod a koponyám, mintha billentyűkön gépelnél, üzensz, mit szeretnél. Amikor a csúcsra érsz, mind a tíz ujjadat a fejembe fúrod, ekkor megállok, mozdulatlanul várom, amíg elveszíted önmagad. Utána enyhítesz a szorításon, a fülem felszabadul, hallom, ahogy zokogva kérdezed, miért csinálom ezt veled. Mintha megbántottalak volna valamivel. Magamhoz ölellek, szorítalak erősen, éreztetem veled, vigyázok rád. Percekig tart, amíg megnyugszol, utána megcsókolsz, megkérsz, hatoljak beléd. Félóra múlva állok a zuhanykabinban, a világ csendes körülöttem, megszűntek a problémáim, minden tökéletes. Törülközés közben azokra a férfiakra gondolok, akikkel előttem voltál. Nem vagyok rájuk féltékeny, sokkal inkább szeretnék a helyükben lenni, ott és akkor, amikor abban a kiváltságban volt részük, hogy lefeküdtél velük. Ez az érzés izgalomban tart, többek között emiatt kívánlak minden pillanatban. Tagadhatatlan persze, ebben további szerepet játszik ívelt csípőd, keskeny derekad és lágy esésű vállad kiegyensúlyozott aránya. Izgalomba hoznak a gondolataid, a humorod, az olvasottságod, a mozgásod, ahogy öltözködsz. Hidd el, ez nem szexfüggőség. Ugyanazt érzem, amit egy novellában olvastam, ahol a férfi folyton egyesülni akart a nővel, mélyen belehatolni, feloldódni vele a teljességben. Szerette kényeztetni, de nem úgy, miként a többi nőt. Mellette szabad embernek érezte magát, nem korlátozta külső konvenció, sem belső gyávaság. Nem voltak terveik, nem kényszerítették egymást közös célok kitűzésére, nem haladtak konkrét irányba. Élvezték életük hömpölygését, mindketten rendszeresen alkottak, csupán akkor találkoztak, amikor valóban volt hozzá kedvük. Kizárólag a másikra figyeltek, semmi és senki nem téríttette el egymásról a figyelmüket. Ugyanezt élem meg veled. Melletted szabad vagyok, eszembe sem jut, hogy feleségül vegyelek, mert a párkapcsolat és a házasság a korlátokat, a tulajdonlás nyomasztó béklyóját, a szigorú szabályok röghöz kötöttségét és a megfelelni akarás kényszerzubbonyát jelentették a múltban. Egyik sem összeegyeztethető veled. Mielőtt megismertelek, a házasságomban elvesztettem önmagam. Mindennap úgy éreztem, mintha víz alá nyomnák a fejem, hogy megváltást találjak, akár a keresztények a Jordán folyóban. Titkos életem gondosan védelmeztem a feleségem tekintete elől, hazugságaim katakombáiban rejtegettem. Pár évig a munkába menekültem, végül elhagyott az életkedvem. Szemem a földre szegeztem, szégyenem fellobbantotta neurózisomat, elvesztettem a céljaimat. Melletted ismét felemelhetem a fejem, újra megtanítottál látni, nincs szükségem megtisztulásra. Nem fogy el a levegő körülöttem, nem kapkodok fulladozva. Összetartozunk, a kapcsolatunk nem tökéletes, de valódi. Önmagam lehetek.
Egyszer azt mondtad magadról, hogy lehajtott fejjel, kissé félrenézve, akár a dorgálásban részesülő kisgyermek, tekingetsz kifelé az élet nehézségeiből. Győzködtelek, ez nem igaz, erősnek látlak, olyan nőnek, aki vállalja a felelősséget a tetteiért, kiáll önmagáért, van privát véleménye. Sosem menekülsz alkoholmámorba, ahogy a bátyád, mondtam. Büszkén kihúztad magad, miközben láttam az aggódást a szemedben a testvéred miatt, aki gyermekkorodban apaként vigyázott rád. Apád minden emlékét törölted, a bátyádnak ugyanez nem sikerült – hajnalonta hetente háromszor a gardróbszekrénye előtt ébred részegen. Utána felhív, megígéri, leszokik a piáról, majd megkér, anyátoknak ne szólj. Megkérdezed tőle mi a baj, mire elmeséli, mennyit iszik. Reggel a kávéba konyakot tesz, termoszban gin tonikot visz magával, ebédhez lecsúszik néhány korsó sör, estig még tíz dobozos, éjfélkor nyitja a második üveg pezsgőt. Napkeltekor arra ébred, letolt gatyával áll a nyitott szekrényajtó előtt, és a méregdrága öltönyeire hugyozik. Ennél már jobb bent maradni éjjel az irodában egészen kora reggelig, amikor a takarítónő kezdi a műszakot, mondod félszeg mosollyal.
Erősebbnek mutatod magad a valóságosnál. Rajtam kívül csak anyád tudja igazán, mennyire sebezhető vagy. Ő tudja, mekkora fájdalmat élsz át, amikor serényen dolgozol, nem úgy, mint akik hetekig tétlenül búslakodnak. Senki nem látja a fájdalmad, bevallom, a legtöbbször még én sem, csak abból következtetek arra, ha valaki megbántott, hogy hangos mondatok mögé rejted a bánatod, és igyekszel megsérteni másokat. Engem sem kímélsz, de nem ám simán lehülyézel, összetett mondatokba öltöd feltörő dühödet. Hetekig vagy ebben a hangulatban, magam sem tudom, honnan veszem az erőt, hogy ne vitatkozzak veled. Tűröm, amíg végre megenyhülsz. Persze ez csak akkor következik be, ha közben nem történik újabb sértő vagy bántó esemény, mondjuk, a főnököd nem tesz ajánlatot némi altesti örömködésre munkaidő után (azt tegyük azért hozzá, a következő hónapban lemondott és visszaköltözött Dublinba), vagy anyád nem kérdezi meg, miért kellett fiatalabb férfival kikezdened. Szó szerint idézted őt, ahogy hosszasan fejtegeti, értelmetlen a korral harcolni, ugyanis azt olvasta a kedvenc magazinja pszichológiai rovatában, azok a nők, akik nem tudnak megöregedni, sokkal nagyobb arányban veszítik el az orgazmuskészségüket, ha egyáltalán rendelkeztek vele korábban. Aztán rákérdezett – pontosan ezeket a szavakat használta – rendszeresen eljutsz-e a testi élvezetek csúcsára. Az első randinkon, abban a vegán étteremben mutattad meg, hogyan álltál fel az asztaltól, és mondtad nyugodt hangon anyádnak, tökéletesen megérted apádat, amiért a halált választotta. Eljátszottad, ahogy a hajához kapott, letette remegő kezét az asztalra, és könnyes szemmel bámult maga elé. Kitűnő színésznő lennél, megvan hozzá a tehetséged és a szépséged. Akkor jöttél rá, valójában anyádtól örökölted az érzékenységedet, suttogtad a kezemet szorongatva. Ő viszont jobban elrejtette az érzelmeit nálad, hiszen egészen addig a napig nem bukott le senki elött. Azt mondtad, egy pillanatra felhagyva a szejtánhús darabolásával a tányérodon, utána lettetek igazán jóban. Onnantól kétnaponta felhívtad, hétvégenként nála ebédeltél, attól kezdve megdicsértél minden fogást, pedig gyermekkorodtól a legnagyobb kritikusa voltál a főztjének. Akkor értetted meg, mennyi fájdalmat okaztál neki, mennyit szenvedett miattad, azonban fogalmad sincs, miként adta át ezt a keserű terhet. Megbeszéltük párszor, hogy a hajlam genetikus, mindamellett egyetértettünk abban, biztosan tudattalanul vetted át a mintát, mert elmondásod szerint semmit nem vettél észre anyád hangulatváltozásaiból. Attól fogva csodáltad, amiért sebezhetősége ekkora erővel párosul. Aztán mintha az ujjbegyeiddel elvágnád a saját torkod, széles mozdulattal jelezted, lezártad a témát. Utána megbeszéltük, a lakásfelújítás kevesebb kellemetlenséggel járt, mint amire számítottál. A festés miatt középre tolt bútorok használhatók maradtak, az sem zavart túlságosan, amikor esténként fáradtan le kellett szedned róluk a védőfóliát. Kicsit nehezebben szoktad meg, hogy rögtön a franciaágy mellett áll a ruhásszekrény, közvetlenül a másik oldalon pedig az íróasztal. Ez a három bútordarab határozta meg akkoriban az életed, mondtad kissé hangosabban a kelleténél, mert éreztetni akartad velem eltökélt kitartásodat. Az ágyat megközelíteni a fejtámla felől lehetett, folytattad, előtte azonban át kellett másznod az alacsony könyvespolcon – párszor leverted a tetejéről a gyertyát, a pirosra festett szív alakú kavicsot, és a Buddha szobrot. Bár az első napokban panaszkodtál anyádnak a telefonban, később nem okozott problémát, amikor a fürdőszobában bontották a csempét, és reggelente a benzinkút vécéjét kellett használnod. A szokatlanul tiszta mellékhelyiségben nem volt szükség a jól bevált óvintézkedésekre, amelyeket más közösségi mosdókban alkalmaztál – az ülőkére terített vécépapírra, a nedves törlőkendőre és a háromszori kézmosásra. Végül belpolitikára terelted a szót, újból meggyőződhettem közéleti érzékenységedről, tájékozottságod ismételten lenyűgözött, műveltséged bölccsé tesz mindkettőnket.
Kanapé, szőnyeg, franciaágy. Három helyszín, ahol ma szeretkeztünk. Az előjátékot előző este kezdted, amikor felhívtál telefonon, és elmesélted, reggelire magadévá tettél két banánt – előtte persze leturmixoltad, ez teljesen természetes. Mégis mire gondolok? Egész délután takarítottál, a bútorokat húzogattad. Igen, a bútorokat. Miért kérdezek vissza? Felhívtad a nőgyógyászod, a negyedéves rutin ellenőrzés időpontja miatt. Már aznap délelőtt tudott fogadni, a zuhanykabinban kapkodva borotváltad a fanszőrzeted, megvágtad magad. Rákérdeztem, de semmiképpen nem akartad megmutatni nekem a sebet, kikapcsoltad a kamera funkciót a mobilodon. Ekkor feszengeni kezdtem, bontottuk a vonalat. Felpattantam a szobabiciklire, bemelegítés nélkül harmincöt percet tekertem a legnehezebb fokozaton. Lezuhanyoztam, utána visszahívtalak, onnan folytattad a mesélést, ahol abbahagytad. A vizsgálat után a barkácsboltban találkoztál azzal a botoxolt influencerrel, aki hetvenévesen miniszoknyában lambadázik a TikTokon. Mágneses macskaajtót keresett az elhízott cirmosának, smink nélkül alig ismerted meg, az öltözéke alapján inkább piacra igyekvő kisnyugdíjasra hajazott. Utána tikka masala szószt kerestél a fűszeresnél, elpanaszoltad, a cukkini lassan drágább, mint a hús, viszont sikerült megvenned az utolsó pár bordó velúr cipőt a méretedben, amire már hónapok óta vadászol. Másnap közösen ebédeltünk. Indiai csirkeragut ettünk, elmesélted, mitől maradnak roppanósak a zöldségek, a kókusztej a titkos összetevő. Addigra már kétszer levetkőztettelek a szememmel. Ebéd után sétálni invitáltál a Duna partra. Miközben a bakancsomat fűztem, cukorkát kerestél a komód lehajtható ajtaja mögött. Gyorsabban készülődsz, mint én, amikor hazaérsz, nem veszed le a csizmád, csak fertőtlenítőkendővel letörlöd a talpát. Egész évben napszemüveget hordasz, remek ízléssel öltözködsz, frizurád makulátlan, úgy nézel ki, mint a filmsztárok. Sokszor megbámulnak, azt mondod azért, mert összetévesztenek valami közismert hírességgel, azt hiszik rólad, fontos ember vagy. Sokáig azt hittem olyankor zavarodban mosolyogsz, idővel rájöttem, csak még jobban el akarod bizonytalanítani a bámészkodókat, katalógusba illő hibátlan fogsoroddal.
Tegnap hiányoltad belőlem a spontaneitást, mert mostanában nem ugrom át hozzád hétköznap esténként, és nem leplek meg kovászolt cipóval vagy rozépezsgővel. Elhatároztam, jövőhét kedden munka után virágot viszek neked, kicserélem a tömítést a kádtöltő csapban és megolajozom az ajtózsanérokat. Te vagy az első nő, akihez ennyire vonzódom. Ha megkívánlak, először le-fel járkálok a lakásban, mint a ketrecbe zárt vadállat, kisvártatva ordítani kezdek, és a levegőt ütöm kifulladásig, ha hozzámérsz, remeg a testem, ha megcsókolsz, belerángok. A kanapén fekszem, a bárpult mögött ülsz. Megkértelek, ne gyere közelebb, mert úgy érzem, nem leszek túlságosan udvarias veled ebben az állapotban. Tudod, hogy igazat mondok, három éve ismerjük egymást. Később mégis odacsalogatlak a kanapéra. Először elutasítasz a beszámíthatatlanságomra hivatkozva, aztán lassan felállsz, a gyomrom rögtön összeugrik, a lábam közé kapok. Odaosonsz hozzám, a mellemre ülsz, a szeméremdombod lassan közelíted a számhoz, hosszú selyemhídon érkezik meg a vágy bennem. Minden érzékemmel rád fókuszálok. Nem törődsz velem, biztos mozdulatokkal fejted le markomat a combodról, mosolyogva megkérsz, menjek haza. Megemelem a hangom, tényleg így akarsz elküldeni, kérdezem. Megsimogatod az arcom, puszit adsz a homlokomra, a számba leheled édes szavaid: holnap este vársz, vettél új fehérneműt, és úgy döntöttél mégis megmutatod, hol vágtad meg magad ott alul, majd adhatok rá gyógypuszit. A lábad közé mutatsz, utána az ajtóra. Holnap várlak, mondod, én pedig feszült idegekkel, mégis boldogan lebegek a lépcsőház felé. Elalvás előtt üzensz, másnap menjek a megbeszéltnél korábban, mert nagyon fontos alaposan bepótolnunk mindazt, ami ma elmaradt. Összerándul a testem, vörös foltok jelennek meg rajtam, izzadni kezdek a stressz pontokon. Éjszaka alig alszom, folyton rád gondolok. Na, ez az, amit én előjátéknak hívok.