figyelek
figyelek
csak néha riasztja fel a hangom a csendet
némán tiktakkolok
mint egy régről megmaradt falióra
ami a múlt századi időt méri
és a mai napot mindig lekési
mint egy szökőkút
magasra feldobom kérdőjeleimet
régen tudom hogy nincsenek
egyszerű emberek egyszerű történetek
faltól falig ér bennünk a végtelen
régen tudom hogy minden egy
mindenhez és mindenkihez közöm van
aki mellettem elmegy
szememben hagyja pillantását
az üzenetet amit létével kifejez
hiába keresek szavakat
hiába keresek szavakat arra ami nincs
ami van arra a régiek már nem érvényesek
sejthető hogy amit hoz a holnap az valami más
réseken szivárog a szorongás
a trauma bennünk van
történelmünk írta oda
a történésekhez hozzáadja fellobbantja
mindenki nézi döbbenettel
alig hiszik el
az egyik magyar a másikat bántja
az igazság árfolyama csekély
a hazugságé egyre nő
nagy a forgalom adják veszik cserélik
az övékét veszik meg azt remélik
ha bármit ígérnek ha bármivel fenyegetnek
nem is figyelek
úgyis megértem a kódolt gondolatot
a beszéd függönye mögött
nem megyünk mi Európába
(István király álma volt)
felszedjük a síneket is
pedig a remény
még mindig onnan írja leveleit
©Láng Eszter alkotása