On:
In: Szépirodalom, Vers

hittem valamikor hogy igaz az álom ami túlmutat minden valóságon hogy a jövő az biztonságos és meleg szeretni fogják majd egymást az emberek ám mint a fát a szú rejtve rágott valami én csak hittem nem mertem mondani csak most értettem meg vénen öregen hogy a Kánaán az embertől idegenTovább…

On:
In: Szépirodalom, Vers

Megnépszámláltak engem is, a mindent tudni akaró hatalom megfenyegetett, nyilatkozzam a budik számáról, mivel fűtenék, ha nem lenne oly baszott drága, magyar vagyok, vagy netán piréz, jó keresztényként élek, vagy másban hiszek. Elme- és egyéb állapotomról nem volt kötelező beszámolni. A virtuális kartotékrendszerben végre helyemre kerültem, egy darab magyar (vagyTovább…

On:
In: Szépirodalom, Vers

Mindenki a maga sírját ássa. A veréb lehullik az út porába, a dongó bennragad a lépesmézben, elpusztul a kérész a rajzás szépségében. Sánta kutyát hajszol egy koldus, kéregető asszony a földre borulva koldul, beton közé ültetett fa, száraz a levele, tömeg az utcákon, nincsen lelke. Kiürült világ, a sírját ássa,Tovább…

On:
In: Szépirodalom, Vers

elnyelik arcom a zsúfolt kirakatok az egyikben olcsó masszírozást és árjuvédikus… a másikban teadoboz színes levélnyomatok rajzlapon belőlük bontakozik ki egy másik törékenyebb őszi ciklus talán az üveglapokra vetülő ágak árnyékának jót tesz ez a nevesincs varázslat mintha kesztyűt húznának fel csak össze ne gyűrődjön a rajzlap kicsit elnyűtt deTovább…

On:
In: Próza, Szépirodalom

Magamhoz ölellek, hangosan sírsz. Mindig ez történik, amikor elélvezel. Könyörögsz, hagyjam abba, de igazából mindketten tudjuk, valójában azt akarod, hogy befejezzem. Fejemet a combjaid közé szorítod, bőröd a fülemre simul. Nem hallom a nyögéseid és a sikolyaid, nem tudom megállapítani, hol tartasz a kielégülés felé vezető úton, ezért a testedTovább…

On:
In: Szépirodalom, Vers

figyelek figyelek csak néha riasztja fel a hangom a csendet némán tiktakkolok mint egy régről megmaradt falióra ami a múlt századi időt méri és a mai napot mindig lekési mint egy szökőkút magasra feldobom kérdőjeleimet régen tudom hogy nincsenek egyszerű emberek egyszerű történetek faltól falig ér bennünk a végtelen régenTovább…

On:
In: Szépirodalom, Vers

Hommage à Oscar Wilde Meghemperegtem minden vágyban lent, piszkos lett a lelkem, hányok tőle – hiába vetnék le mindent, pőre lettem, semmim se maradt égi, szent. Kormos papírlapon egy regiment betű és rím és hasonlat elég – felgyújtottam –, nem maradt töredék se, írni többé nemet, sem igent… Muszájban éltemTovább…

On:
In: Próza, Szépirodalom

Mostanában egy régi kápolnára gondolok. Az országút mellett állt a füves árokparton, szederfák árnyékában. Kívül sárgára volt festve. Kezét összefogva szelíden állt benne a szobor, Jézus anyja, Mária. Ha szekér ment előtte, a fuvaros megemelte a kalapját. Ilyenkor a köves út pora olyan volt a napfényben, mintha aranyszitán szitálták volnaTovább…

On:
In: Próza, Szépirodalom

– Anya, értsd meg, elég! Nem bírom tovább! – jajdultam fel a telefonban, miután negyedórája hallgattam, hogy neki mije fáj. Tudtam, hogy a dereka, háta, meg a gyomra folyamatosan, de már megszoktam. Panaszkodott, mert egyedül élt, kínlódott, mert senki nem maradt meg mellette, mégis nehezen viseltem, hogy nem hall megTovább…

On:
In: Szépirodalom, Vers

melankólia rongyosra vetkezett fák karján remeg a remény még maradna a nyár de kőkemény fogakkal őröl időt a malom – nélküled-reggeleken csóktemető fény kerget árnyat bolondmód az ágyamon   nélkülem ébrenlét és álom közt kopogtam be hozzád – röpke gondolat volt bolond álmodozás – hajnali madárfüttyre vert visszhangot a szívemTovább…