“Átlagos olvasó vagyok én is, csak fordító is egyben, meg fél életemet irodalommal töltöttem, ráadásul úgy érzem, az író centrális művész.” /Tandori Dezső: Kilobbant sejtcsomók. Virginia Woolf fordítója voltam/
Papp Gábor Zsigmond: Tandori
Tandori Dezső: Nehéz dolgok
Én gyakran arra gondolok,
Írónak lenni nehéz dolog.
De író mackójának lenni
Még nehezebb dolog.
A mackó alig várja,
Hogy gazdája megírja;
De ennek is nagy az ára:
Mert amikor már írja,
A mackó nagyon bánja.
Fél, hátha örökre leírja,
S az lesz a búcsúpapírja!
Tandori Dezső Kossuth-díjas író, költő, műfordító, intermediális grafikus, a nemzet művésze, 1938. december 8-án született és 2019. február 13-án hunyt el Budapesten.
Még gyerekként határozta el, hogy író lesz, és a korai prózai művek után gimnazistaként már versekkel is jelentkezett. Gimnáziumi tanára, Nemes Nagy Ágnes bátorította irodalmi próbálkozásait, rajta keresztül került szoros kapcsolatba többek között Mészöly Miklóssal, Ottlik Gézával és Mándy Ivánnal. Az érettségi után Tandori az ELTE bölcsészkar magyar-német szakán tanult, az egyetem után nevelőtanárként dolgozott, majd 1964-ben főiskolai nyelvtanár lett, 1971 óta pedig szabadfoglalkozású író, műfordító volt.
1958 és 1968 között írt verseiből állította össze első verseskötetét Töredék Hamlet-nek címmel, és szinte azonnal magára vonta az irodalmi közélet figyelmét, sokan költészettörténeti fordulatról beszéltek könyve kapcsán. A kitüntető figyelem megsokszorozódott az Egy talált tárgy megtisztítása című 1973-as könyve után, amit az első magyarországi posztmodern verseskötetnek tart az irodalomkritika.
Tandori Dezsőt költői életművével, filozofikus mélységű, de felszabadultan játékos verseivel a 20. századi magyar költészet egyik megújítójaként tartják számon.
“Szpéró órák hosszat hasalt Minyutti felügyelő vállán. Néha felugrott, repült pár kört a lakásban, aztán visszatelepedett a barnás ingre. Ezt szerette: drapp inget, a fehér inget, a barnás ingeket, a zöldes ingeket. De megriadt a kockás, a csíkos és a piros-sárga-kék ingektől.”
/Tandori Dezső: Nagy gombfocikönyv/
A hetvenes évektől kiterjedt kalandozásokat folytatott a műfajok és művészeti ágak világában. Írt gyerekverseket és ifjúsági regényt (Medvék minden mennyiségben; Medvetavasz és medvenyár; Medvetalp és barátai; Nagy gombfocikönyv; A legújabb kis-nagy gombfocikönyv), filozofikus esszéket a magyar és a világirodalom, a zenei és a képzőművészeti élet jeles alakjairól, többek között Keserü Ilonáról, John Cage-ről, Wittgensteinről, Szép Ernőről, Ottlik Gézáról és Peter Handkéről. Nat Roid álnéven különös hangulatú bűnügyi regényeket publikált (Most van soha; Holtteste éltesse!; Vér és virághab). Hc. G. S. Solenard álnéven tudományos fantasztikus regényt is írt A Stevenson-biozmagória címmel.
A hetvenes évek elején keletkeztek első képzőművészeti munkái (Dekalkomániák-sorozat), majd önálló ciklusokként jelentek meg indigó- és írógéprajzai. 1980 óta szépirodalmi kötetei is gyakran az általa készített borítókkal és illusztrációkkal láttak napvilágot.
Tandori nagyon komoly és hatalmas műfordítói munkát is végzett. Elsősorban angolból és németből fordított, többek között Musil, Kafka, Rilke, Handke, Bernhard, Sylvia Plath, Cummings, Salinger, Beckett, Virginia Woolf, Elfriede Jelinek műveit ültette át magyarra. A hetvenes évek végén visszavonult az irodalmi élet nyilvánossága elől, abban az időszakban nagy szerepet töltöttek be életében, műveinek is fontos ihletforrásai lettek madarai, Szpéró veréb és társai. Aztán Szpéró halála után, a nyolcvanas-kilencvenes évek fordulójától ismét kilépett a nyilvánosság elé, sokat utazott, témái közé bekerültek a lovak, a lóversenypályák világa. Abban az időben gyakran szerepelt különböző irodalmi rendezvényeken, saját műveit adta elő meglepő és izgalmas módon, sőt – fején elmaradhatatlan kötött sapkájával – egy televíziós show-műsor egyedi hangú és megjelenésű házigazdája is volt. Utolsó éveiben újra visszavonult a nyilvánosságtól, nem adott interjút, nem vállalt nyilvános szereplést és keveset publikált, legutóbb 2017-ben jelent meg az esszéiből, tanulmányaiból összeállított kötete A szomszéd banánhal címmel.
Tandori Dezső munkásságát számos kitüntetéssel ismerték el:
1978-ban József Attila-díjat,
1986-ban Déry Tibor-,
1989-ben Szép Ernő-jutalmat,
1990-ben Weöres Sándor-díjat kapott,
1996-ban a Magyar Köztársaság Babérkoszorúját vehette át.
1998-ban Kossuth-díjjal jutalmazták „a magyar irodalom nyelvi és tárgyi gazdagításáért, irodalmi munkássága sokoldalúságáért”, 2000-ben Pro Urbe Budapest díjat,
2001-ben Tiszatáj-díjat kapott.
2007-ben vehette át a rangos német kitüntetést, a Goethe-érmet, ugyanabban az évben Prima Primissima díjas lett.
2008-ban Artisjus irodalmi nagydíjjal,
2011-ben Tóth Árpád műfordítói díjjal,
2017-ben Kortárs-díjjal jutalmazták.
1994-ben a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagjává választották, 2014 óta volt a nemzet művésze.
Tandori Dezső: A park
Feleségemnek
Ha meghalok, medvéink rád maradnak.
Változataként egy „Csináld magad!”-nak.
E két sort itt azért adtam neked,
mert azt mondtad: „Ha a növényeket
kérdeznék meg, hogy milyen a világ,
ha ők írnák embertörténetünket
a földkotróval széttört parki fák:
széttörne úgy-ez-az, mi most kitüntet.”
Mert azt mondtad: „Milyen óvatosan
rakják az első földhányás-hegyet;
rágondolnak: a fű alatta van!
És aztán? Végül? Elegyengetett
földhányás-sík a még-egy-napja-park…!”
Ha meghalok, mind, ami visszatart
– ami nemcsak az életösztönöm,
élet-órám rugója, gépi szerv-lét –,
mind, amihez valóban van közöm,
a tiéd lesz; ahogy már a tied rég.
Medvéink: egy ilyen növény-világ,
bár ők ezt most csak hallják, de nem értik,
s ha írják a medvehistóriát,
így talán: „Medvéiket lenövényzik…!”
Medvéink: – nem, nem! nem jelképesek,
és így, szerencsére, nem képesek
jelezni se, mitől kint-bent viszolygunk:
a „társaságban”, mellyel semmi dolgunk,
s „magunkban”, ha ember-mélyén, alul,
földhányással megápolt fű lapul.
*
Tandori Dezső: József Attila feltámad
A Páros Veremén
„Ha igaz ez a megaláztatás, mit
magamnál olvasok,
a csillagok alatt ez a másik
rend sem a Földbezárt Titok,
ha rend egyáltalán, nem csak vásik,
ami helyett már egy Más csikorog.
A Más, ha megalázóan is,
megvolt, és olajozott
gépezete később, ha toldva, hamis
felhangokkal, mint rossz szív, dobogott,
rossz műszív, a működő szociali-mis-
-más, végül ez lett, mi lerogyott.
A testvéri-tank-hamisságig
sokféle út vezet.
És nem azt mondom, hogy a kurbásik,
poposztorok tudják, vagy kecsenek,
kis, szegény népek: a globálnyik
ugyanoly csinovnyik, csak még hidegebb.
De hagyjuk. Nincs fogsor, csak idegenség
már az anyaggal eleve.
Más-másképp dekkoló idegesség,
vas-tömbök más-más leve.
Némelyik hordó, helyenként;
míg lehet, csapolni! Le!
Le a szívvel. Mindig szintek alá.
Itt már volt valami:
hogy a győzni fogók öntudatát
lehetett belőle hallani,
most legföljebb rossz hordós borát
viheted haza, Jani.
Volt valami, amit nem úgy diktált
más, mint két végletét
föld-köre Méltatlan? Sziklát
döntött meg a Napkerék?
A kapitalizmus nem napkirályi eklát!
Öklendek, de ebből is elég.
Volt korona. Volt pengő. Polgáriság
volt-e? A kártyaadós
esetleg fejbelőtte magát,
de hogy a zsellére korcs
krajcárért gürcöl, vagy maga a hazát
árulja, hogy birtokos
legyen, vármegyényi akár,
hát lelkifurdalást
érzett azért? S hogy a forintért se kár,
hallom a szavalást.
És nehéz. Olyan szertorna vár,
mely tőled kapott vasalást –
na lásd. Te tudtad mindezt rég,
a föld rajtad taposott,
mikor meghúzták a mezsgyét,
vagy elindultak a gépsorok;
most villogó jel-jeltelenség
mondja neked: Korod.
Költő, hogy Herceg? Gúny-szavad.
Vársz, hogy eljöjjön a tél.
Gyakorlod addig is, hogy légy magad –
mélyek sekélyeinél?
A kötél rongy, ha elszakad,
végre szabad Semmit igér.”
/Tandori Dezső – Aztán kész
Palatinus Kiadó, Budapest, 2001/
*
Tandori Dezső klipjei;
egy pont között a legrövidebb út, 1995.
Natroid sziporkák
Tandori Dezső: A Semmi Kéz – Lutter Imre versfilmje
*
Törzshelye,
a Lánchíd Söröző így emlékezett Tandori Dezsőről:
“Hajnalban kelt, a madaraival.
Elindult a szokásos szlalomjára a városban, reggel 9-kor már hazafelé, a célegyenesben jött be hozzánk. Lóversenyekről, Párizsról, vagy a guernsey fontról éppúgy tudtunk beszélgetni, mint a TOP10-ről a magyar irodalomban.
A csúcson – Kosztolányi, József Attila, Pilinszky, Szép Ernő, Jékely Zoltán, Radnóti – időnként helyet cseréltek, attól függően, hogy ki milyen hangulatban volt aznap. Bármelyiktől fejből idézett több versszakot is, Jékelynél egyszer elsírta magát.
Ezt a listát később aztán TOP20-ra bővítettük, hogy ő is benne lehessen.
Én most áthelyezem az első tízbe.
Egyszer Sanyi és Jani, a két szobafestő a pultnál kávéztak, amikor Dezső bejött, leültette őket az ablak mellett egy asztalhoz, és felolvasta egy versét.
De minden sort, gondolatot elmagyarázott. Tátott szájjal hallgattuk akik ott voltunk. Életem egyik legszebb tízperce volt.
Az utóbbi években nagyon csöndben, visszavonultan élt, rég láttam, mi is később nyitunk, de szoktam gondolni rá a Lánchíd utcában. Kerekebb volt a világ úgy, hogy a tér túloldalán lakott.
Szevasz Dezső, jó utat, azért majd írj.”
/2019. február 13./
*
Tandori 80 – 23 koan a költészet becsületéről:
Petőcz András
Petőcz András Tandori Dezső verseit olvassa:
TANDORI virrasztás
Forrás:
Wikipédia, Cultura, YouTube, a Lánchíd Söröző Facebook-oldala
Fotó:
Tandori Dezső portréja – a Lánchíd Söröző felvétele (2019)
