On:
In: Szépirodalom, Vers

Uram! Én a völgyben élek, hol tüskés, dárdás most a tél, vánszorgok – rühös kísértet – egy csontig rágott tyúknyakért lábadhoz vetném szabadságom bilincsét: szőrtelen magam. Uram! ha fázom, nagyon fázom, hisz minden csontom hústalan. Uram! Jártam fenn a csúcson, hol térdemig nőttek a fák, s táltosok a csillagúton felhőkbőlTovább…

On:
In: Szépirodalom, Vers

Csak még egy könny, csak még egy égi dallam, s a Kerberosz lábamnál sündörög, míg lelkek várják vérre rívó hadban, hogy itt ragadjak két pokol között. És Perszephoné pókhálós kezével (Csontarcát fátyol, síri foszladék takarja, mint halálos bűnt az éjjel.) simítja meg a Dalnok hangszerét. Pendüljön húr, hogy olvadjon aTovább…

On:
In: Szépirodalom, Vers

Memento mori A Szentháromság téren álltam. Könnytelen, súlyos fellegek alatt a szél a szűk utcákban hó helyett mocskot kergetett. Oly mások voltak most a szentek: bástyák a pusztulás falán, mintha csak ’741-et írnánk e morcos éjszakán. Intő ujjakként várták, mint a porhanyós, lomha századok, hogy visszaleng a régi inga, sTovább…

On:
In: Szépirodalom, Vers

A poklos asszony virágoskertjében, mit légióként felvert már a gaz, ott járt a szél, hogy Istenről regéljen egy balladát, mi vén, de szent igaz. Hallgatta őt a bimbónyi pipacs, hogy mint dalol e délről jött legény. S lelkéhez ért a tomboló tavasz a zöld gumónak óvó rejtekén, hogy szerelmesen szélkarjábaTovább…

On:
In: Szépirodalom, Vers

(„Mind meghalunk!”) 1. ,,Mind meghalunk… teriácát* végy!” -vigyorgott a hájas kalmár, s pestismaszkban jött érte húsvét péntek, a bűzhödt döghalál. ,,Még adj időt! – eladnám minden, harácsolt mocskos kincsemet… -de késő vinni bármit innen…, pokolba bolhás ingemet.” És vonta is már csontkezével, lágyék martan, hörgő kufárt, csengettyűzve húzta közszégyen, sTovább…

On:
In: Szépirodalom, Vers

Csincses lányként sem álmodtam lovakról, se hercegről, ki lóháton szökell: hát el se jött, ki rózsaszirmokat szór, ki vaskezével mennyekig ölel. A részeges, vad Cayeux lett a mátkám, szerettem őt, ahogy csak nő imád. Ha ütlegelt, sorsáért bosszút állván, csodáltam én, és ittam borszagát. Harminc se múlt, s a májaTovább…

On:
In: Szépirodalom, Vers

Messze jársz, de én csak álmodom. Égbe szállsz vén angyalszárnyakon. Hull a hó, fegyverben áll a tél: jó nap ez, hogy végre visszatérj! Angyalok útján, királyok útján visszavárlak ám! Angyalok könnye, királyok vére sorsunk csillagán. Hiányzol, adj rám is szárnyakat! Álom vagy Te, hajnalból hasadt. Messze jársz, és nem jössz,Tovább…

On:
In: Szépirodalom, Vers

(Fellebbezésem margójára) Ha Teng a lélek éjről éjre, ha minden ébredés csoda, ha holt hitek hazug reménye nem mar sebet belé soha, úgy szabad lesz a Loges fia. Ki én volnék az ég alatt: egy hárompontos, csúf hiba. De pofámon nem lesz lakat. Én üvöltök a börtönökből, én gyóntatom aTovább…

On:
In: Szépirodalom, Vers

(Fellebbezésem margójára) Ha Teng a lélek éjről éjre, ha minden ébredés csoda, ha holt hitek hazug reménye nem mar sebet belé soha, úgy szabad lesz a Loges fia. Ki én volnék az ég alatt: egy hárompontos, csúf hiba. De pofámon nem lesz lakat. Én üvöltök a börtönökből, én gyóntatom aTovább…

On:
In: Szépirodalom, Vers

Az egy éjszakát kínok közt megélve, a varkocsát használva vánkosul, aludt Anyánk – horkolt Ügyek, a férje – mikor a Sólyom szárnya ráborult, hogy álmot lásson, ködszaggató hajnalt, örökkön termő, délceg égi fát. Kilenc Hold telt, s Ő vajúdó haraggal nevezte el az álmáról fiát. Az ifjú vajda vézna kisTovább…