Istenem, bár én nem hiszek tebenned, nélküled,lásd, mégis árva vagyok, mert a bűnben is általad teremtett. Jóságodért én feltételt szabok, miközben meghallgatásért esengek, Tudom, te magad alkotod a rendet, mit nem látunk át mi ,lelki vakok, szívedbe mégis nyissál ablakot, mert belefulladunk mind-mind a szennybe, amelynek habjait felgyúlni hagyod, fogaddTovább…
/ Dido és Aeneas szerelme/ Élősködni a másikon, akár úgy, hogy már mindent neki adva, Kéjsóvár önzést is tekerni halkra: mintha a szent volna ikon, csodálva nézni rejtett éjjelen, elszánt hittel—egyetlen egy velem. Mert az övé csak, mi vagyok: Szívet, lelket áldozva ölelésben, az egészet odadobva a részben, s végtelenbeTovább…
Akkor kellett volna megölnöm, mikor egyszer láttalak meztelen, a nagy konyhakést beledöfnöm hasadba, mely volt számomra verem. Megölni, s vérben elszaladnom túl a léten, túl a csillagokon. Miattad könnyekre fakadnom, ahogy sírásban telt gyermekkorom. Ott kellett volna kitörölnöm a lelkemből, lúgozni agyamat. Iszonyattal vágyban pörölni – a látvány után bűnnekTovább…
Micsoda bódult örök-bizalom! Tévedhetetlen tavaszi virágzás. Szirom feszül, dúlt öröm csöndbe lázmáz. A jót követjük el ismét vakon. Milyen élni szabad szabadalom! Borzongás remeg, a szél szerte vágtáz. Hullongó fehér sziromfényes áldás. A lét túltesz minden javallaton. Vetkezik az égben selypeske csillag. Mennyi meztelenség illan, lebeg. A láz csupaszul komolyodvaTovább…
A szép Nap a gyepen felejtett néhány cihátlan hópárnát a fényben, tavasz ez már, de csak úgy felerészben, mohavánkos hűl a fa mellett. A félénk rügyek bizseregnek, gyanakszanak az éjszakai fagyra, gyors kört tesz a hírvivő balga hangya, tulipánok fázva feszengnek. A verebeknél nagy az ünnep, szárnyat ráznak, ereszen kiabálnak,Tovább…
Ha ettem, kirázom az abroszt, elmosom a tányérokat, s közben ide-oda tolat bennem a sok volt zűr s a halk most, mert mindent megtettél te értem, ami, úgy tűnt, mindennapos, s ami, mostan, rajtam tapos, s mi akkor, úgy látszott, nem érdem. Pedig léted naponta lopta, egyszínűre kábán csiszolt, mígTovább…
Szabadulva Tekerd nyakadra sárga sálad, zsebre tett kézzel nézd a holdat, amint az életedre sápad, s szívedre szenny-időt vakolnak. Dobd a sötétre dúlt kabátod, ne hűljön át, amibe tartasz, kár volna jónak lenni, látod, ha mindent, semmit se akarhatsz. A cipőid felsorakoztak, szarvakat növesztett a kesztyűd; valami titok arra szoktat,Tovább…
Dr. Makai Ödönnek olyannyira sikerült úrinőt nevelni a meggondolatlanul feleségül vett József Jolánból, hogy az lassan túltett a neki ajándékozott, igen úriasszonyosan hangzó Lucie néven: szeretőket tartott, kártyázott, külföldi fürdőhelyekre járt. Jolán kétségtelenül vonzó, vibráló és intelligens egyéniség volt. Túlságosan is, így aztán Makainak is kellett valaki, és ráfanyalodott aTovább…
A harmadik év ősze gyászol, szívemben mind több falevél hull, minden érzi: nekem hiányzol, bennem, látod, goromba szél dúl. Nézd, csontvázzá váltak az ágak, a bánat barnán lerakódik, csörög az avar, festi számat a köd, és félelemre tódít. A két karod, mellyel öleltél, a fáradt semmibe enyészett, voltál te nekemTovább…
Mit elmulasztottam, köröztet, pedig már a halál se vétkem, csak megnyugvásom felerészben – addig élnem fogyó fölösleg. Elvégezni magam maradtam, a Nap bennem csak tompa tályog, bent minden éjszakát kivájok – kint lépked a szívem szavakban. Semmit sem kívánok egészen, szétszállt, mit hittem, több darabban, szabad már, mit sose akartam,Tovább…