Rovatunkban, Lackfi János József Attila- és Prima Primissima-díjas író, költő kreatívírás kurzusán született írásokból, Posta Marianna szemezget, a kurzus Szóbanforgó című oldalán közzétett alkotásokból.
2025. június
Soós Gábor: ORWO CR-50
A fene egye meg, gondolta. Nem tudta eldönteni, melyik fájt jobban. Leesni a székről, vagy a tudat, hogy a mellette fekvő tároló tartalmát újra össze kell pakolnia. Ki gondolta, hogy kettő…ráadásul egymás tetején. Ki gondolta, hogy bármi is van azon a nyomorult salgón, olyan magasságban. Ezer éve nem mászott fel oda. Elcsigázva nézett a szanaszét heverő dolgokra. Megpróbált feltápászkodni. Lábszárára vékony barna szalag tekeredett. Az ORWO feliratú dobozból eshetett ki. Nem hiszem el, hogy ez még…egyáltalán, hogy kerül ide?
– Gond van főnök? – nézett be a lomosba az egyik agyontetovált pakoló srác.
– Nincs… – grimaszolt. Csak kezdhetem elölről, tette hozzá magában.
– Az valami ragasztószalag?
– Magnószalag – vetette oda.
Fáradtnak érezte magát, hogy elmagyarázza. “Icbinöhárdéjznájt”. Ez ugrott be hirtelen. Fogalma sem volt, mit jelent, csak ült apja ölében, és közben szólt a “Bitlisz”. Kevés dologra emlékszik abból az időből, de arra kristálytisztán, mennyire szerette volna nyomkodni a magnó gombjait. Hat éves volt. Az apja harmincöt. Rettenetesen öregnek tűnt, pedig fele olyan idős sem volt, mint most ő. Minden hétfőn együtt várták a Kívánságműsort, a felvett dalokat pedig este újra és újra meghallgatták. Mintha éveken keresztül csak hétfő lett volna. A hét többi napja teljesen eltűnt az emlékezetéből.
– Kidobjam, Főnök? Mondjuk, az ilyen régi szarokat most nagyon keresik.
Ja, a régi szarokat most nagyon. Ebből kiindulva, ő vagy nem régi, vagy nem…mert őt aztán már senki sem keresi.
– Nekem cd lejátszóm sincs – folytatta a srác –, de a telón ott a spoty, meg a youtube. Rohadt körülményes lehetett ezen tárolni a zenéket – bökött a szalag felé.
– Jogos – motyogta. Legalább annyira, mint levelet feladni, interurbán telefonálni, banánért sorba állni, felkérni a csajokat táncolni vagy vonattal utazni a Balatonra. De az legalább azóta sem változott…
– Ha magának nem kell, én elviszem – csillant fel a pakoló szeme.
Persze, te elvinnéd, gondolta. Egyszer megfogadta, hogy minden felesleges kacatot kidobál. Ezért kellett mennie előbb a gombfoci csapatoknak, aztán a bélyeggyűjteménynek, az NDK-s cserediákoktól kapott jelvényeknek, és végül a minőségi italkészletből visszamaradt díszes üvegeknek is. Pedig valaha az életét adta volna értük. Talán oda is adta. Meseszerűnek tűnik az egész. Tényleg…akár az is lehet a szalagon. A fél nyolcas tévéhíradó szent volt, az apja meg dühös, hogy mindig pont akkor kellett mesélnie. Aztán egy nap megjelent, kezében a szalaggal, felhelyezte az orsókra, és elindította. “Hol volt, hol nem volt…”. Onnantól kezdve vele már nem. A másik szobában nézte az integető Kádárt meg Brezsnyevet, “amíg meg nem haltak”. A szalag a végén lejárt, és magányosan pörgött az orsón. A centrimittudomén melyik erő miatt. A fizikára legalább lehet számítani. Mindig ugyanaz a végeredmény.
Ettől megnyugodott. Szép lassan elkezdte felcsévélni a szalagot. Visszatette a tokjába, majd a pakoló kezébe nyomta.
– Ne adja nagyon olcsón.
– Hát, Főnök, tudja, ez nem kívánságműsor.
A Lackfi Kreatív Írás munkatársai: Ijjas Tamás, Posta Marianna,Véssey Miklós írók, költők.
Lackfi János szerzői oldala: https://www.facebook.com/lackfi
Ijjas Tamás szerzői oldala: https://www.facebook.com/ijjas.tamas.oldala
Posta Marianna szerzői oldala: https://www.facebook.com/postamariann
Véssey Miklós szerzői oldala: https://www.facebook.com/vesseymiklos
Szóbanforgó Irodalmi Portál: https://www.facebook.com/profile.php?id=100066508029027
Illusztráció: Az oldal borítóképe