Kétkerekű, gurulós, húzós bevásárlókocsi, egy öregasszonyhoz csatlakoztatva, aki csoszogva vonszolja maga után a jól megpakolt szerkezetet. A legtöbb ember erre gondol, ha meghallja a ’banyatank’ szót. Nekem viszont a gyermekkoromat juttatja az eszembe. A bevásárlásokat, amiket apuval mindig közösen intéztünk. A szüleim nem voltak öregek – bár akkor számomra nagyon is annak tűntek –, negyven körül lehettek, mégsem volt olyan bevásárlás, ahova ne vittük volna magunkkal ezt a csodaszerkezetet. Anyu hétköznap sokáig dolgozott, így legtöbbször apuval jártunk a boltba és a főzés is leginkább rá hárult. Minden nap értem jött az oviba, soha nem késett el, s ha észrevettem nála a banyatankot, azonnal tudtam, hogy lesz még egy kalandos kitérőnk, mielőtt hazamennénk.
A banyatank nagyon hasznos volt számunkra. A szüleimnek nem volt autójuk, így a bevásárlást busszal kellett elintéznünk, s a csomagjainkat nem csak a parkolóig kellett cipelnünk, hanem egészen hazáig. Erre is gondolnunk kellett a vásárlásnál, nagyobb dolgokat nem igen tudtunk magunkkal vinni. A banyatank ebben volt a segítségünkre, sok minden belefért, s az utcán sem kellett kézben vinnünk a szatyrokat, elég volt magunk után húznunk, akárcsak egy bőröndöt. Minden egyes vásárlás olyan volt, mintha egy nagy utazásra indultunk volna.
Rengeteg csoki és gumicukor belefér egy ilyen bevásárlótáskába, én mégis akkor szerettem a legjobban, amikor még üres volt. A banyatank ugyanis nem csak hordozó eszköz, hanem jármű is egyben. Én mindig azon ülve utaztam. Miután kiléptünk az oviból apu elém tolta az üres banyatankot és széles mozdulattal rámutatott.
– Kisasszony – hajolt meg előttem, mint egy komornyik. – A hintója előállt – mutatott a banyatankra, én pedig önfeledten belevetettem magam. Szépen rácsücsültem, azután apa kicsit megdöntötte, a lábaim felemelkedtek, picikét le is lógtak róla, majd elindultunk. Babámat az ölembe vettem és úgy fordítottam, hogy ő is mindent ugyanolyan jól lásson, mint én.
A banyatankról szemlélve sokkal érdekesebbnek tűnt a világ. Az ovi, ami egyre kisebbre zsugorodott előttem, a házak, a játszótér, a park, a rohangáló kutyák, az emberek… minden sokkal szórakoztatóbb volt. Alulról nagyobbnak tűnt a világ, a fák lombkoronáinak nem láttam a tetejét, a csúszda is félelmetesen magasnak látszott, mégsem váltak ijesztővé a számomra, kíváncsian szemléltem őket a babámmal a kezemben. Legszívesebben a boltban is ezen a hintón utaztam volna, de akkor már dolga volt, csokit és még sok más finomságot kellett cipelnie.
Még most is látom magam, ahogyan boldog, széles mosollyal az arcomon ülök a banyatankon, amit apa húz maga után s egy különleges utazásra visz. Ezek a legkedvesebb gyermekkori emlékeim. Ma már nekem is van saját banyatankom, ugyanolyan kék, mint a szüleimé volt, de ma már nem egy szőke kislány ül benne a babájával a kezében, hanem egy barna kisfiú a kisautójával, de a mosolya ugyanolyan önfeledt, mint azé a kislányé volt egykor.