A hóeséssel jöttem én
a felhők mögött,
mégis havas lett kabátom.
Engedj be, drága barátom,
meghálálom egy-két mesével.
Jobb lesz, ha befűtesz, mert
találkozhatsz a történetekben
a zord, hideg téllel.
Ha úgy érzed, csak áltatlak,
kiverhetsz házadból,
de ha nem féled a csodát,
most nyisd ki jól szemed!
Láthatsz egy-két figurát,
amit nem mutattam eddig
senkinek, csak neked.
Less csak ki az ablakodon,
nézd, hogy egy csettintésemre
táncol a sok hópehely.
Remélem, továbbadod történetem,
ha majd aggastyán leszel!
Üt az óra, jön az idő…
Nekem most meg menni kell.
A magamfajta továbbáll a napfénnyel…
Mielőtt elbúcsúzom,
ködöt lehelek a tájra.
Hogy mikor elindulok,
senki se lássa,
milyen irányba visz
egy legenda lába.
Fagyrózsát hagyok az ablakon,
ahogy hallgatom magamról a múltidőt.
Dérkabátom összehúzom, és
dúdolom magamban a fagy csípős dalát,
amit a madarak sosem dalolnak el.
(Dér Jancsi hazánkban nem annyira ismert mesebeli karakter, viszont a tél és a jókedv megtestesítője.)
©Kalmár Gyöngy: Madarak