December utolsó napján is kinyitott, mint napra nap, mert az órák nem állhatnak meg. Mérik és mutatják az időt, a megfoghatatlan és kiagyalt valóságot, a valójában nem létezőt. S ha mégsem mutatják, akkor meg kell azonnal reparálni akár régi, vagy új szerkezet. A szerkezetet, amely lehet mechanikus és ketyegő, vagy éppen digitális és nem ketyegő. Sok éve úgy gondolt a kis mechanizmusokra, melyek kezébe kerültek, mint a bionikus szívre, amely ha megáll, vagy csak ketyegése kihagy, sürgősen orvosra van szükség. Magát mindig is ilyen tudós gyógyítónak vélte. Erről tanúskodott városszéli kis üzletének cégére is: ÓRA DOKTOR.
A kuncsaftok órái többnyire hibátlanok voltak, a szerkezet nem igényelt beavatkozást, csak cserét, elemcserét. Betette az új gombelemet, beállította az órát, amely ismét megbízhatóan mutatta az idő múlását. Újból kezdhették szolgálatukat az óra gazdáinak. Megmutatták a futó másodperceket, perceket, órákat, s a naptárat is, némelyik még az égtájakat és a longitudinális adatokat is.
Minden új beállítással arra gondolt, hogy a percek, órák, napok, az ő fogyó idejének kronográfjai. Már sokkal több szerkezet van mögötte, mint előtte, már sokkal több idő van mögötte, mint előtte. Bizonyos ideje ő is egy szakemberhez járt, hogy a bordái mögé rejtett pacemaker elemét időszakonként kicserélje a kórházi órásmester. Időt nyerve ezzel a számára kimért egyre elfolyó jótállási terminusból.
Elővette a tegnap behozott analóg Doxa órát, amelynek javítását mára ígérte. Szemére csippentette a nagyítót, s szétszerelte. Gondosan elhelyezte a szerkezet mechanikus alkatrészeit, hogy összeszereléskor megtalálja valamennyit. Hamar meglelte a hibát. Egy rugó mondta fel a sokéves szolgálatot.
Talált megfelelő alkatrészt sokéves, felhalmozódott raktárában. Beszerelte. Kitisztította az órát. Meghallgatta a most már ismét monoton biztos ketyegését. Beállította a pontos időt saját zsebórája alapján, gondosan kitöltötte a garancia levelet saját munkája után, majd kihelyezte a Doxát kis pultjára. Több időt vállalt mindig, mint amire a jogszabály kötelezte. Levette szeméről az órás monoklis nagyítót. Elkészült az analóg óra, hogy ismét évekre szolgálja tulajdonosát.
A megrendelő pontosan érkezett ezidáig megbízhatóan pontos órájáért. Belépett a néhány négyzetméteres üzletbe, ahol az órásmestert a pultra hajolva találta, mozdulatlanul.
Az órásmester szívét működtető szerkezetben kimerült az elem (is).