Dallszöveg
Zsákkal ha tükröt borítok elébed,
s zizzen az arcod: nem te vagy s nem én.
Ha lehajolsz a foncsorhoz, cseréphez,
egy habzó ég van mélyén és tején.
Hát mi tartoznék, mondd, a szövegéhez,
s mi dallamához zúzott üvegén?
Guggolj közel, de akárhonnan nézzed,
nincs egyrészt látvány s másrészről a fény.
A dallam nem változtat szövegén,
külön sem ez, sem az nem posztulálja,
darált egész, mi, úgymond, költemény,
és nincsen honnan kétrét nézni rá, ha
egy test az ég s a zizgő őrlemény,
dallam s szöveg precíz tükördarája.
Papírdal
Toll fut, futol, leszen papírdal,
lapszéle él, húsodba irdal,
lovatlanul lovagi torna,
a tortakésen vércsatorna.
Toll fut, futol, zizeg a rosttoll,
masé leszel majd papirostól,
s ha lesz, ki pépből kifehérít,
nem verset ír, mint rajtad én itt.
Toll fut, futol, pufog a flaszter,
volt kőolaj, hogy mondja azt el?
kéken, hanyatt, lehengerelve,
volt ősmadár, madár szerelme.
Toll fut, futol, karistolódik,
fehérre fehér rajzolódik,
üres nyomát a nyom megőrzi,
libákon egyszer visszabőrzi.
Toll fut, futol, leszen papírdal,
a margóig se bírja pírral,
a dátumig: ezerkilencszáz…,
utána csönd, tömött lelencház.
Halk, talmi vers az irodalom házához
Ne csak papír, de légy, te ház, a Ház,
hol majd a szellem megteáz,
és megkávéz. S a test is.
Ott éri majd nap is, napest is,
hol súlyosul és sűrül alkonyatkor
a Károlyi-kert fáin a konyakpor,
s úgy hull reá estére kelve
a mélabú, mint nők testére kelme.
S ha jő az éj, e jobbadán dekoltált
kommersz sötét, rendel egy könnyű sajttált,
ringatja szőke, keserű sörét,
míg fönt a lámpák barna réz
nyelén szikráz a méz.
Ne kábéház, ne virtuália
s ne csak papír légy, légy, te Ház,
hol élő és holt szimbióz’ időz,
piros, fehér, zöld, híg és mélylila
füstöl szépelg és kosztol,
aranylik, ottlik, és babitslik,
a versek jól tömött staniclik,
nagy dunnazsák a próz’,
s tán mégse minden anything, ha goes.
Ki ott belép, úgy fogjad, mint a lép,
ha már papír, hát légypapír, te Ház,
mit jószándékok zümmögése ráz,
hogy végre mégis elrepülni kész,
nem egyfelől, de kissé egyfelébb,
röpülj te kő, te könnyű és nehéz,
s ne csak papírröpülj, te Ház!
Parti Nagy Lajos: Grafitnesz / Digitális Irodalmi Akadémia
A verseket a Szerző engedélyével tettük közzé.
Parti Nagy Lajos portréja / Adrián Zoltán fotográfiája
PARTI NAGY LAJOS (Szekszárd, 1953. október 12. –) Kossuth-díjas magyar költő, drámaíró, író, szerkesztő, kritikus, a Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja.