Dallszöveg Zsákkal ha tükröt borítok elébed, s zizzen az arcod: nem te vagy s nem én. Ha lehajolsz a foncsorhoz, cseréphez, egy habzó ég van mélyén és tején. Hát mi tartoznék, mondd, a szövegéhez, s mi dallamához zúzott üvegén? Guggolj közel, de akárhonnan nézzed, nincs egyrészt látvány s másrészről aTovább…

– Mirának és mindenkinek, aki még hinni tud az őszinte, igaz emberi érzésekben – mintha a szerelem mint ha a féktelen boldogság beteljesül ebben a mélységben csak a csend csak az ámulat csak a béke él a szívekben mintha csak suttogó áradó halk imák mintha csak áhítat mintha idilli volnaTovább…

Előre, hátra nyüzsög sűrű iramával az utca. Tornyok, terek írják arcodra rajzukat. Mintha valaki mutatná mit kell nézned, a magasba emeled tekintetedet. Nem tudni melyik irányból, valami fütyülve röppen feléd. Akár egy nagy madár, olyan. Tűnődve nézed hogyan csillog a Nap fagyos fénye furcsa testén. A célszerű gépezet, jól látod,Tovább…

Feleslegesek a nagy szavak, végül úgyis a csönd marad. A némaságból ha feldereng a fényes ég – a régi kék – átragyog a pillanat, és visszatér a régi hang. Nem kellenek a nagy szavak, csak tiszták, szépek, igazak. S ha néhányat a világ befogad, didergő, szerény, halk szavad örökkön szólóTovább…

Svábhegy A Svábhegy fölött zizeg a levegő, pulzál a félhold, fölötte lógnak a csillagok, mindenki  a földön térdel, mindenki csak a kutyákat figyeli, megfélemlített csaholásukat. Embert nem látok, lassított felvétel a szemerkélő eső aláporzása. mozog minden, önmagukba záródott gesztusok mögött ötször egy nap hallom a csaholásokat, ötször egymás után nézekTovább…