Na szép
Az ember egyre jobban lemenne önmagába,
na szép, ez igazán na szép,
ott belül egyre jobban Vajdajános,
nagyon hideg nyirokba lóg a lába,
s az arca nagyon szanaszét.
Ott belül roppant kicsikék az összes angyal,
szárnyuk helyén üres lapát,
ha mehet is, csak úgy megy önmagához,
mint a pincébe szénért menne Freuddal,
s egymás kezét szorítanák.
Ezüst terep
Ha ma éjszaka verset írnék,
alvás helyett, mondjuk,
a facsokoládépapírról írnám bizonyosan,
a facsokoládépapírról,
amely ha jól megszemlélem,
ezüst terep,
felülről bábszínházi kellék,
tükör-görcs, happy-end-ország,
alulról porckorongsérves füveknek
törékeny ellenszegülés.
Ha ma éjszaka aludnék
versírás helyett, mondjuk,
kétütemű nyolcasba, esetleg
kétütemű nyolcasba
gyömöszölném a szuszogást,
és bizonyosan
szépet álmodnék ama versműről,
amely tulajdonképpen
ezüst terep,
ólomtörékeny bútorhuzatja,
például bútorhuzatja
a nagyszálkás facsokoládénak éppen,
mondjuk, a végesehossza
kirakatban.
Hogy megszűnt
Hogy megszűnt
a magántulajdon,
nagyokat röhög
a tulajdon
magán.
Legyen miközöttünk
egyenlőség!
Stan és Pan
a mérleghintán
kiabál.
Parti Nagy Lajos: Esti kréta
(Jelenkor, Pécs, 1995)
©Bornai Tibor: Didereg az üzenet