Diletták
– részlet –
(nem varietas, de laktat)
Már így mostanábank
orábban lesz késő,
bizony, a nyár hajszálába
lopván beszökik a vén ősz.
Ilyenkor nagyon
lelkiállapotba kerül a kósza test,
van, hogy az elbizonytalanodásje
lensége jön rá egyenest.
Az égbolt olyan,
mint egy galambszürke öltönynadrág,
nem a sliccénél nézve,
hanem hátrább.
Hasonlóképpen az élet is
igen nehéz esésű,
folyton folyvást lehúzza
a pénztárca és a fésű.
Mindig felfeslik valahol
az agyi gondolat koptatója,
pedig hajszálra egyforma léptek
lógnak ki alóla.
Menő púpok a felhők,
egyre a világ kitérdesedik,
és a vasalással nem lehet
megoldani a kérdéseket.
Mint hogyha egy
közületi étkeztetés lenne a lét,
amelyben nem a rizseshúst változtatják,
hanem a nevét,
ami nem tápértékileg jó,
sokkal inkább pszichésen,
az étlapra fektett hangsúly is
nagyot nyom az evésen.
De csitt, amikor a lélek
már teljesen ellaposodna,
egy-egy haladás képében
zömmel kisüt a napos oldal.
Sajnos, mire a sok jogosult
az úttesten keresztül odafut,
a bőség kosarából kissé csak
a futkozás melege jut.
Megered az eső lába,
hallatszik is a sok patty, patty,
kinéz a szem, mire föl
visszanéz a konyhaablak.
Némely tekintetben
egyre több a tompa máma,
erős hullámokban gőzölög az őszi pára.
Jobb is talán viszont,
hogy a csüggeteg forszírozás helyett
az emberi zsiger
fölplankol egy vastag levest,
hiszen ameddig eléggé
sűrűen kanalazhat,
kétségtelen a szájíz.
Nem varietas, de laktat.
(politúr)
Hogy az ember kihajol
valami balkonról kicsikét,
fölnéz, lenéz, hogy hát
hol nyílik neki is pipitér.
De bizony nem nyílik neki más,
csak a gumirózsa,
ecsetet vesz a képzeletében,
hogy szépen bearanyózza.
Sej, mintha csatahajón lenne
postás, vagy bolgárkertész,
néha olyan hiábának
tűnik ez az egész.
Aztán csak fényesinti a kilincset
tovább a könyökével,
lábat töröl, ami jól elkopódik,
hogy egyszer majd belépjen.
Igaz, hogy vannak helyek,
ahol még jobb a megélhetés,
de ott meg a másik szempontból
nem igen tökéletes.
A probléma újra nől mindig,
amint hogy a borosta,
de az ember élete
mégiscsak több, mint a bérlista.
A dalos kis pacsirta
fönn a levegőégben szárnyal,
és egyszer csak találkozik
egy középhatósugarú rakétával?
Ennél bizony nagyon
nagyon sok a jobb dolog,
azok is csak az ábécében
veszik az úttörőkolbászt, a szónokok.
Szebb kitekinteni, ha azt mutatják,
hogy Pioneer Avroszimov
elhagyja a bolygórendszert,
és a messzeségből táviratoz.
És van sok más, aminek
bizony nem kis a hordereje,
valahogy nem lehet evvel
az arcát fel-felsikálni derüre.
Több lakk, mint kolbász
és olyan sokan az árnyalatok,
hogy bírjak belátni valamiről,
amiről kilátva nem tudhatok?
Nehéz az emberi hold mindegyre,
bárha telibb hasa fölött dobog,
nézi, az egek érszűkületén
lassan növő meszek a csillagok.
Szél támad, kinyíló vitrinajtó a lélek,
az embert hátba üti,
lapockáját akkor a szálkásodó
deszkához odaillegeti,
vakarja hám a hámot körkörös,
nehéz mozdulatba,
csak inkább fényesül, mint elmúlik a viszketés.
Politúr ad astra.
Forrás –Parti Nagy Lajos: Csuklógyakorlat (Magvető Könyvkiadó, 1986)