Egy ismeretlen világból
nézel rám,
s tekinteted olyan,
mintha éppen segítségért kiáltanál.
Csendben szólok hozzád,
hogy senki, senki más meg
ne hallja.
Mi a baj mond?
Mitől félsz?
Ki akar bántani?
Ó együgyű gyermeki gondok.
Még nem tudod
mi minden vár rád.
Mi akarsz lenni?
Tengerész, pilóta,
föltaláló, bűvész,
vagy költő?
Mit vársz a monokróm
világtól?
Rám nézel kérdőn,
de nem válaszolsz,
akkori
halvány mosolyod
örök marad
a fénytelen nappalok,
a sovány álmokkal
teli éjjelek,
a szűk falak közé szorult
hajnalok után.
Várakozásokkal telt el,
feltartott kézzel egész életed.
Siettetni akartad az idő múlását,
aztán az elért
hirtelen mögéd került.
S ami elmúlt,
olyan lett, mintha az egészet
csak álmodtad volna.
©Pálfy Julianna festménye