Észrevétlenül
Néha azon gondolkozom, hogy
talán elfelejtettem valamit, és vajon mi lehet az.
Hogy mikre tanítottál, amikor kicsi voltam;
hová akartunk együtt elutazni, majd, ha egyszer mind ráérünk;
milyen illatú volt a hajad, amikor még itt voltál;
miért találtalak rögtön olyan vonzónak;
mit ígértem meg magamnak, amikor megelégeltem a saját hanyatlásomat.
És, ha elfelejtettem, rájövök-e?
Vagy csak úgy meghal
egy kicsi részem
egy emlékben,
észrevétlenül?
Mindig dühös vagy rám
Mindig dühös vagy rám.
Ma mosolyogtál.
Még beszéltél is hozzám.
Szavaid visszapattogtak a falakról.
Csupa vészjósló fenyegetést hallok ki belőlük.
Tudom, egyszer számon fogsz kérni.
Mások csak kihívásnak látják, de nem én.
Minden szavad mögött egy meghúzásra váró ravasz bujkál.
Én tudom. Mindig dühös vagy rám valahol.
Máskor nem nézel rám, csak rosszallóan.
Minden rezzenésed egy potenciális halálbüntetést sugall.
Törékenyen, porcelánszerűen mozgok.
Lopódzkodom. Dermedt vagyok, mint a rémült vad.
Hozzám szólsz.
Minden szavad korbácsütés.
Csupa méltatlankodás.
Csupa számonkérés.
Összerezzenek.
Nem veszed észre.
Átsiklasz a szorongásom fölött, azt gondolod,
hagyok minden szót elmenni magam mellett.
Azt látod, elvesztegetem az éveimet,
és nem törődöm se élővel, se holttal.
Tévedsz.
Bárcsak ne érdekelne.
A versek forrása a Szerző.
Fotó: Méhes Katalin portréja
A fiatal Tehetség írja önmagáról:
MÉHES KATALIN vagyok, 20 éves, pszichológiát tanulok Pécsett. Néhány éve kezdtem el az irodalommal foglalkozni, többnyire verseket és novellákat szeretek írni. A Librarius és az Irodalomismeret lapokban voltak korábban megjelenéseim. Sikereket értem el a Helikoni Ünnepségeken, a Richter TETT Mesepályázatán, és kétszer részt vettem a Sárvári Diákírók és Diákköltők Találkozóján.