A frász tört ki, amikor Mickey Rourke csókolózott a filmvásznon azzal a dauerolt hajú csajjal. Bepánikoltam, menekültem a moziból, mit sem törődve, hány embert kell felállítanom. Elengedtem a fülem mellett a zúgolódó hangokat, nem zavartak a sötétből rám villódzó szempárok, átgázoltam a kinyújtott lábakon, hazáig futottam. Nem ez volt az első eset. Amikor megjöttem a vándortáborból a Bükkből, anyám puszit akart adni az ajtóban. Odatartottam az arcom, de amikor megéreztem meleg leheletét a bőrömön berezeltem, ordítva ellöktem magamtól, a szobámba rohantam, magamra zártam az ajtót, ruhástul ágyba feküdtem. Tesiórán hozzáértem a bordásfalon előttem gyakorló lány testéről ottmaradt izzadságfolthoz. Keskeny, finoman ívelt csípőjére és a tornadresszéből kikandikáló göndör szőrzetére gondoltam, de még inkább undorodni kezdtem. Törölgettem a kezem a fehér atlétatrikómba, képtelen voltam abbahagyni, hasztalan fújta sípját a tornatanár. Nem bírom elviselni a nedves dolgokat. Leveszem a fregoliról a kedvenc Soundgarden pólómat, még nem száradt meg teljesen, amint megérzem a nyirkosságot a bőrömön émelyegni kezdek, mintha egy nyálkás óriáskígyó szorítaná a bordáimat, nem kapok levegőt, fuldoklom.
Kerülöm az orvosokat, csak olyan vizsgálatokon veszek részt, ahol nem kell vetkőznöm. A nyár a legnehezebb, évek óta nem járok vízpartra, a fedetlen testrészektől viszolygok, kánikulában nem hagyom el a lakást. Minél nagyobb bőrfelület látszik valakiből, annál szabálytalanabbá válik a szívverésem és annál nehezebben veszem a levegőt. Szexuális fantáziámban kizárólag felöltözött nők szerepelnek. Barátaimnak a szatén hálóing, a masnis tangabugyi és a csipkés harisnyatartó a legizgatóbb a női testen. Nekem a nadrágkosztüm garbóval. Már annak gondolatától, hogy valaki meztelenül láthat vagy én másokat ruhátlanul nézek, erőteljes rettegés és szégyenérzet uralkodik el rajtam. Az utolsó leletemen ez áll: ingerültség, légzéskimaradás, hányinger, vérnyomásproblémák, undor.
Tízéves voltam, amikor azon versenyeztünk a fiúkkal a nagyszünetben, ki tud jobban elvörösödni. Ökölbeszorítottam a kezem, beleadtam mindent, hogy minél több vér menjen a fejembe. A többiek röhögtek, csapkodták a térdüket, jelezték, hogy megnyertem, én vagyok a győztes. Becsöngettek. Felálltam, elindultam az ajtónál sorakozó osztálytársaim felé. Megszédültem, de nem estem el, csak valahogy könnyebben mozogtam, miközben hatalmasra nőttem, betöltöttem mindent körülöttem, mintha repültem volna. Egyszerre hallottam, ahogy a fiúk kiabálnak a tanárnőnek, a lányok aggódva sugdolóznak, valaki a nevemen szólítgat. Könnyebb voltam, mint a sötét köd, amiben lebegtem. Minél többször hallottam a nevem, annál hangosabbak és tisztábbak lettek a hangok. Gondolkodtam, vajon hol lehetek, az előbb még a suliban ökörködtünk. Tompa ütéseket éreztem az arcomon, kinyitottam a szemem, feküdtem a tanterem padlóján, a többiek körbeálltak, a tanárnő fogta a kezem, felültetett egy székre. Később elkísértek az igazgatóiba és lefektettek a kanapéra. Idegennek éreztem a testem egészen addig, amíg az osztályfőnöktől kaptam iskolatejet, sóskiflit és málnás cukorkát, akkor hirtelen éhes lettem, és újra tudtam ki vagyok.
Két hétre kórházba kerültem. Egy srác feküdt a mellettem lévő ágyon. Hetedikesnek mondta magát, de jóval idősebbnek néztem, annak ellenére, hogy alacsonyabb volt nálam. Borostás arc, széles váll, szögletes állkapocs, olyan furcsán férfias kinézetű. Sportról beszélgettünk, kiderült birkózik. Megkérdezte, miért hoztak be, elmeséltem a vörösödési versenyt, és hogy elájultam. Mosolygott. Levette a felsőjét, mutogatta az izmait, a hátán volt egy irdatlan háromszögalakú anyajegy, hosszú szőrszálak álltak ki belőle. Azt mondta, az egyik haverja megdobta egy döglött egérrel, azóta van ott, ezt fogják levenni róla, a hétvégén hazamehet. Az éjjeliszekrényemen figyelte a narancsokat, megkínáltam, hámozni kezdte, cikkelyekre bontotta, átadta a gerezdeket, aztán magának pucolt egy másikat. Miután megettük, halkan azt duruzsolta, este mutat nekem valami érdekeset, közben a tekintetével végigsimított a kórterem túlsó felében elhelyezkedő rácsos ágyakon. Megkérdezte, láttam-e már meztelen nőt. Anyámat meg a nővéremet, mondtam. Mosolygott, az nem ér, felelte. Éjjeliszekrényéből, a tankönyvek alól kivett egy újságot, csupasz nők voltak benne, izgató és émelyítő volt a pucérságuk, a gömbölyű keblük, a rózsaszín mellbimbójuk és sötét szeméremszőrzetük. Hívogató mosolyuk egyszerre taszított és vonzott. Felkavart a látvány, ugyanakkor izgatott. Szégyelltem magam.
Este, mielőtt lekapcsolta az ápolónő a villanyt, ellenőrizte a rácsos ágyban fekvő kisgyerekeket, megigazgatta a párnájukat, majd jóéjszakát kívánt mindenkinek és kiment. A srác odajött az ágyamhoz, lehúzta rólam a takarót, megcsipkedett a hasamon. Szólt, hogy maradjak csöndben, most megmutatja, amiről délután beszélt. Az utcai lámpák fénye bevilágított az ablakon, minden felismerhető volt a kórteremben, csak a színek nem látszottak, olyan volt, akár egy fekete-fehér fotó. Elindult a rácsos ágyak irányába, majd hátranézett, az arca megváltozott, kicsinek és öregnek láttam, riasztó volt a mosolya, rekedt hangon suttogott, kövessem. Fájni kezdett a gyomrom, remegett a lábam, vissza akartam feküdni, de a kíváncsiságom nem hagyott, elindultam. Mire odaértem teljesen megváltozott, ijesztő volt, ahogy begörbített háttal állt a kiságy végénél meztelenül, mély hangján bíztatta a gyereket, puszilja meg a merevedő farkát, amit a rácsok közé dugott.
Amikor a kicsi hozzáért a kezével, az a gonosz, ráncos törpe csücsöríteni kezdett a szájával, cuppogva buzdította, csókold meg, emlékszem azt mondta neki, cumizz szépen. Odaszólt, menjek egy másik ágyhoz, próbáljam ki én is. Álltam egy darabig, majd tettem egy lépést, eszembe jutottak a pucér nők, annyira szégyelltem magam, hogy zúgni kezdett a fülem, alig kaptam levegőt, megszédültem. Újra repülni kezdtem az ismeretlen sötétségben, de már nem voltam olyan könnyű, mint amikor az iskolában elájultam, gyorsan magamhoz tértem. Feltápászkodtam és bebújtam az ágyamba, addigra a srác ott feküdt a sajátjában, zavartan mosolygott. Fenyegető hangon csak annyit mondott, senkinek egy szót se, hülyegyerek. Aznap éjjel álmomban a Balatonban fuldokoltam, próbáltam megszabadulni a nyúlós hínártól, mintha vékony ujjacskák finoman simogattak volna, miközben egyre lejjebb húztak a mélybe. Hajnalban arra ébredtem, alig kapok levegőt, bármennyire undorodtam a hozzám tapadó nedves pizsamától, képtelen voltam magamról levenni, reszketve aludtam vissza.
Másnap reggel elvitték a műtőbe, utána nem jött vissza többé. Az esti történet hiába vált később álomszerűvé, megtelepedett bennem, akár egy fertőzés, sokszor elbizonytalanodom, hogy megtörtént-e vagy sem. Még pár napig bent tartottak a kórházban, a vizsgálatok viszont elmaradtak, már nem törődtek velem, akkor azt hittem azért, mert tudták, mit tettünk. Anyám sem látogatott, egyedül maradtam azzal a förtelmes históriával, a ruhátlan nők emlékével és a kisgyerekekkel. Nem mentem a rácsos ágyak közelébe, megszédültem, ha két lépésnyire merészkedtem. Az újságban látott meztelen nők látványa nem halványult, folyton arról képzelődtem, vajon a nővérek egyenruhája alatt, hogy néz ki a testük, titokban figyeltem a mozgásukat, szégyenkezve lestem a keblüknél megfeszülő köpenyük résén a melltartójuk csipkéjét, a fehér anyagon áttetsző bugyijuk sziluettjét.
Még hosszú évekig fantáziáltam csupasz női testekről, egészen addig, amíg az első barátnőmmel érettségi szünetben, kettesben nem maradtunk a szülei lakásában. Tangában ült mellettem az ágyon, gyönyörű volt, amikor megsimogattam lúdbőrös cicijét, nagyot sóhajtott és elpirult, majd a fülembe súgta, hogy csókoljam meg a mellbimbóját. Amikor a számban éreztem a hegyes kis húsdarabot, eszembe jutott a rácsos ágynál a srác, ahogy cumizásra buzdítja a gyereket. Felpattantam, magamra kaptam szétdobált ruháimat, és soha többet nem beszéltem a lánnyal. Könnyen ismerkedtem, kedveltek a nők, de amint közelebb kerültünk valakivel egymáshoz, magyarázat nélkül felszívódtam. Hajnaltól késő estig dolgoztam, a hétvégéket úgy intéztem, ne érjek rá találkozni senkivel. Néha indokolatlanul agresszívvá váltam, mindenbe belekötöttem, veszekedést provokáltam. Nem tudok elköteleződni. Engem is meglep a kreativitásom, mennyi indokot találok arra, miért nem működhet egy kapcsolat, mindig elfoglalt vagyok, a szexuális érintkezést kerülöm.
Már négy éve egyedül élek, anyám tegnap megkérdezte, ugye nem a férfiakhoz vonzódom, mert azt nem bírná elviselni, kitagadna. Nem érti, miért nem találok magamnak egy rendes fehérszemélyt, szerinte rég meg kellett volna nősülnöm, szeretne unokákat. Számtalan pszichológus kanapéján feküdtem már, akik tudatták velem, az intimitástól való félelmem az engem körülvevő világ iránti bizalom elvesztésének következménye. Amint kezdtem megbarátkozni velük, tőlük is leléptem. Egyedül maradok, nem lesz gyerekem. Senkinek a meztelen testét nem bírom nézni, de a leginkább a sajátomtól irtózom. Csukott szemmel mosakodom, összetörtem az összes tükröt a lakásban, három számmal nagyobb ruhát hordok. Minden reggel reszketek, hogy meglátom magam valahol. Kerülöm azokat az útvonalakat, ahol hatalmas üvegfalak, kirakatok, fényes felületek vannak. Kizárólag anyám régi olvasószemüvegében hagyom el a lakásom, homályosan látom az autókat és az embereket, megfájdul a fejem, mire elérek a buszmegállóba. Valójában nem a saját testem látványától félek, de tudom, ha egyszer mégis meglátom, kezdenem kell vele valamit.
©Pálfy Julianna festménye