Lélekoldó – Irodalom és önismeret
A lengyel irodalom nagyasszonya, a 2012-ben, nyolcvannyolc évesen elhunyt krakkói költőnő, Wisława Szymborska 1945-ben indult el a pályán. Érett kötettel 1957-ben jelentkezett először. Költészetének eredeti metaforáira, ironikus hangjára hamar felfigyelt a közönség és a kritika is. Magyarországon először Kerényi Grácia mutatta be 1968-ban, később Fodor András, Nagy László, Képes Géza, Kovács István is fordította verseit. Csordás Gábor, az 1988-ban magyarul megjelent Csodák vására című Szymborska-kötet utószavának szerzője, így írt róla:
„A leghétköznapibb; legegyetemesebb élettényekben úgy képes tetten érni a létet, hogy abban a filozófia legkomolyabb problémái fejeződnek ki.”
Wisława Szymborskát 1996-ban irodalmi Nobel-díjjal tüntették ki, a rangos elismerés indoklása szerint „költészete ironikus pontossággal engedi az emberi élet pillanataiban megmutatkozni a történelmi és biológiai összefüggéseket”.
Wisława Szymborska: A negatív önértékelés dicsérete
Az egerészölyv semmit ön-szemére nem vet.
Nem bántja bűntudat a sivatag párducát.
A piranha nem kétli, jót cselekedett-e.
A csörgőkígyó simán elfogadja magát.
Önkritikus sakál nem létezik.
A sáska, alligátor, trichina és bögöly
úgy él, ahogy él, és örül neki.
A bálna szíve száz kiló, ám
egyébként könnyű, akár a pehely.
Semmi sem állatibb
a Nap harmadik bolygóján, mint a tiszta lelkiismeret
(Kerényi Grácia fordítása)
Ebben a közvetlen, letisztult, egyszerűnek tűnő versében is komoly filozófiai kérdések rejlenek az egyértelmű elsődleges olvasat mögött. A költő nagyon kevés eszközzel mutatja meg a világ áttetszőségét. Rejtjelezve állatok segítségével fogalmaz meg valami igen fontosat emberi világunkról: míg az állatokat nem gyötrik morális dilemmák, az emberek világában igen ritka dolog a tiszta lelkiismeret, és mi nagyon is tudjuk, ha erkölcsileg helytelen dolgot teszünk. Nem hiába szól annyi mondás arról, hogy a fájdalmas dolgokat a szívére veszi az ember, vagy akár bele is szakad a szíve a fájdalomba.
Az öntudat emberségünk természete, a lelkiismeret és az önértékelés forrása. A vers kapcsán elgondolkodhatunk, beszélgethetünk arról például, hogy mikor vagyunk képesek önmagunkkal rendelkezni, vagy éppen önmagunkkal, késztetéseinkkel szembe szállni. Létezhet-e számunkra öntudatlan boldogság? Miben látjuk magunkat értékesnek, miben nem? Mire jó a bűntudat; előrevisz-e, vagy éppen akadályozza a kiteljesedésünket? Mikor válik kishitűséggé? Hogyan értelmezhetjük a mű címét: „A negatív önértékelés dicsérete”?
A vers segítségünkre lehet abban, hogy az önreflexióra irányítsuk a figyelmet, feltárjuk a
negatív irányú működéseinket, elgondoljunk azon, hogy miképpen alakítható pozitív érzéssé,
erőforrássá az önértékelésből fakadó tapasztalat.
Wisława Szymborska, teljes nevén Maria Wisława Anna Szymborska (Prowent, 1923. július 2. – Krakkó, 2012. február 1.) Nobel-díjas lengyel költőnő, esszéíró, irodalomkritikus, műfordító.
A szerző tanár, irodalomterapeuta, személyközpontú tanácsadó – saját oldala:
https://www.facebook.com/lelekoldomnagyemese