változnak az idők
a tudás hatalom
míg ki nem üti
egy másik tudás
van úgy hogy évszázadok
múlva jön csak elő megint
de előjön ez benne
az örök fluktuál
divattörténet
kóricál a hajcihő
három mázsás malomkő
beszorult a torokba
a hányinger kibukta
tiszta szépség épp ott volt
felfogta a malomkőt
az ingvállját lehúzta
vert csipkébe bújtatta
én is voltam malomkő
de már nekem az nem kő
örök anyagból vagyok
ősanyákról pattintott
hú de rút vagy hányinger
menj odébb mert hánynom kell
mégis megjutalmazlak
a malomkőt kibuktad
mostantól majd széltében
ki-bejársz a gyöngéken
elfogod ha nagyra nő
bennük már a bökkenő
én is voltam vert csipke
míderhez voltam kötve
de úgy kifinomultam
önmagamról lehulltam
énnekem a hajcihő
undok mint a malomkő
áttettem az ingvállba
fülledt erotikába
a malomkő csak átok
minden aljat kihányok
maradjon minden tiszta
mint a görög tunika.
©Orosz István: Melankólia