amennyire vissza tudok emlékezni
mindig a bölcsességet kerestem
sokakat megsértettem ezzel főleg
a lehetséges szeretteimet nem voltak
elég jók nekem és nem is lehettek
mert képtelen voltam fölfogni a testi
valóságukat hogy a melegben nem izzadnak
tudnak csevegni mikor ég a ház és még
elzárják a gázt mikor már lángol a konyha
most eljutottam abba a korba mikor számba
kell vennem a saját bölcsességem,
alig marad valami és egy se gondolat
már nem zavar ha piszkos a kezem
a bőrérzékenységem nem vált ki stuport
nem hányok a bőrös tejtől, jó nem iszom meg,
de a rántás csomót már megeszem,
most trenírozom magam hogy mosolyogjak
ha a lábamra lépnek, de nem akárhogyan
igazi kedves mosollyal hogy jelezzem kész vagyok
teljes valómmal belépni az emberi nembe.
Utóirat: anyámnak, mert végül ő lett az, akin fönnakadt a gondolat, a végső pillanat utánig kitartott szépsége miatt. És három év kellett még nekem, míg egy versben kifejezte magát a gondolat, és további három, hogy rájöjjek, a szellemet illetően mégiscsak annak a tudósnak volt igaza, aki valóság-közelbe hozta. Mennyire lenéztem érte. Fogalmam sem volt, hogy mindvégig az ő oldalán álltam.
*Gilbert Ryle: A szellem fogalma c. könyvéről van szó. (Bp. 1974. Gondolat)