„A gyerek tudja az igazságot.”
– Ez volt a címe egy híres
novellájának, ami persze
félig-meddig hazugság volt.
Ájszák Zinge (I.B.S.)
szürke kalapjában és
fekete napszemüvegében
egy kicsit olyan volt,
mint egy titkosügynök.
Pedig csak ő kapott
Nobel-díjat a suttogó jiddis mondatokért.
Szerette a fügét, a datolyát
és a földimogyorót…
Na és persze mindenek előtt
a kalandos történeteket.
Csak tudnám, rajta kívül
vannak-e még ilyen
védőangyalok.
Első közlés.

Fotó: Kovács Gábor portréja / Nagy Erzsébet fotográfiája
KOVÁCS GÁBOR írja önmagáról:
1958-ban születtem Pécsett, s jelenleg is itt élek. Gyermekkoromat egy városszéli bányatelepen, István-aknán töltöttem, közel a mecseki erdőhöz, mely a kertünk végében kezdődött.
A középiskola után elvégeztem a Pécsi Tanárképző Főiskola földrajz-rajz szakát, melynek folyományaként tanárként helyezkedhettem el. Ezt követően verseim jelentek meg a Kortársban, az Új Symposionban, a Stádiumban és más folyóiratokban. Időnként külső munkatárs vagy szerkesztőtárs is voltam valamely újságnál, ilyen volt például A helyzet c. pécsi hetilap vagy a Sétatér és az Együtt c. havilap. Ez utóbbi ugyan – munkahelyi, intézményi lap révén – csak félig volt nyilvános, mégis érdekes feladatnak bizonyult számomra. 1999-ben pedig Egy sas délutánja címmel megjelent első verseskötetem.
Ami egyébként a publikációkat illeti, azt hiszem, barátaim ösztönzése nélkül csak ritkán léptem egyről a kettőre. Valószínűleg azért, mert soha nem éreztem a háttérbe-szorítottságot, ráadásul mindig is vonzódtam az ún. földalatti irodalom iránt, amit a legtöbbször nem a sikertelenség tanújeleként, hanem inkább rejtett életerőként éltem meg.
Önálló köteteim:
Egy sas délutánja (versek), Duplex, Pécs, 1999
Az özvegyégetés (esszé), Kelet Kiadó, Budapest, 2008
Napsütötte eretnekségem (esszé), Pro Pannonia, Pécs, 2015
Dervistánc (versek), Pro Pannonia, Pécs, 2016
Eljövendő jelen (esszé), Pro Pannonia, Pécs, 2017
Lépcsők Perszepoliszban (versek), Litera-Túra, Pécs, 2019
Mindenki olyan, mint Salvador Dalí (rövid prózák), Litera-Túra, Pécs, 2020
Az első manna íze (versek), Litera-Túra, Pécs, 2022